12. Térj a tárgyra!

Sziasztok kedves olvasók!

Juj mióta vagyok én ilyen? Phúj! Na akkor sziasztok drágáim :D Örültök? Helyes! Mert most egy igazán sorsfordító esemény következik - izguljatok csak ez a célom! Főszereplőink Bella és Scarlett lesznek ( Áuh! ) mint ahogy a képen is látható ami nekem most a személyes kedvencem :D Lehetséges, hogy többen kaszákkal és fáklyákkal rontanak rám aprócska búvóhelyemen ami az előző hónapokban megváltozott ( Igen Memi boszim erről még te se tudsz! ) Köszönöm annak az 5 odaadó olvasónak aki irt komit az előzőhöz és örült a visszatérésemnek! Ezt a fejit

Cukorkaaanak, a három névtelennnek és Bellanak, na meg persze Meminek küldöm! Annak aki egész este nyüstölt, hogy fejezzem be, majd a bétázás előtt ellépett szundítani -.-" Na akkor komihatár legyen 10. Szerintem nem sok és az előző 15 volt tehát még kedves is vagyok :D És ha gyorsan összejön talán maradok is a 10-nél rendicsek? Na akkor jó olvassát pusy Aly

Csak álltam ott és vártam.

Életem percei meg vannak számlálva.

Mert amit ő mond az a valóság,

és amit én közlök, azok csak álmok,

amik sosem teljesülnek.

A világ igazságtalan a jóval,

de igazságos a rosszal.

Most akkor, hogy is van ez?

( saját, lopásért harapok! :D )

Bella szemszöge

Képtelenség, hogy ezt megtettem – gondoltam magamban egyfolytában., mióta olyan dolog történt velem, amit megfogadtam, hogy sose fog. Gyűlölöm magam, amiért ilyen gyenge voltam és nem tudtam ellenállni neki. Gyűlölöm Istent, amiért ezt megengedte. Gyűlölöm a tesóimat, amiért nem léptek közbe és gyűlölöm Edwardot is, amiért felszabadította a sok éven át elzárt érzéseimet. De az a csók... azt hiszem határozottan állíthatom, hogy ez volt életem legjobb hibája. Most, pedig mint egy gyáva, gyenge kis csitri itt ülök a hóban és mereven nézem az előttem befagyott kis folyót. Normális vagyok én? Nem, egyértelműen nem. Mert ha az lennék, most nem áztatnám át a szép ruhámat nem vesztettem volna el a fél pár cipőmet az erdőbe és nem lenne a hajam egy igazi széna-boglya. Még szerencse, hogy nem tudok sírni, különben a sminkemnek is lőttek volna.

Azért az, kész röhej, hogy mikor ilyen dolog történik akkor én a sminkemen gondolkozok. Még vámpírnak se vagyok jó, hiszen az igazi vámpírok erősek, bátrak és magabiztosak. És én mi vagyok? Egy betoji kis ribanc, aki jobban hasonlít Scarlett Stonera mint maga Scarlett. Hátradőltem a hideg hóba és aranybarna szemeimmel az eget kutattam miközben az elmém folyamatosan visszajátszotta a pár órai eseményeket..

„Abban a pillanatban, amikor az ajka lassan megérintette a felső ajkamat úgy éreztem magam, mint aki egy méterrel a föld fölött lebeg. Hideg, kőtestemet elöntötte a vágy és a szerelem, mérhetetlen ereje. Az a felemelő boldogság, amit abban a minutumba átvette az irányítást az elmém felett megállíthatatlan volt. A végtagjaim – jelen esetben a karjaim – önálló életet kezdtek élni, és beletúrtam selymes, bronzvörös hajába, majd még közelebb húztam magamhoz. Ajakaink tökéletes pontossággal illettek össze, és szinte szinkronba mozogtak. Partnerem nyelve behatolást kért a számba én pedig szó szerint gondolkodás nélkül adtam meg ezt az engedélyt. Csókunk időközben pedig sokkal, de sokkal szenvedélyesebb és akaratosabb lett. Hirtelen megragadta a derekamat és átszelte a köztünk lévő alig pár centi távolságot. Éreztem a kidolgozott felsőteste minden részét és a hasamnak kemény vágyát. Látszólag ez kellett ahhoz, hogy az agyam egy rövid időre felfogja a helyzet magaslatát és rájöjjön most törték, össze azt a maradék becsületemet is, amit 54éve kapartam össze magamnak. Mert ugye szent igaz, hogy csakis Isabella Marie Denali – igen a Swant elhagytam úgy negyven éve mikor „hivatalosan“ is Denali lány lettem – lehet olyan hülye, hogy az első adandó alkalomkor lesmárolja a volt pasiját! Két kezemet mellkasának nyomtam és erősen ellöktem magamtól. Pár percig érthetetlenül nézett rám, miközben én ziháltam és undorodva végig néztem magamon. És ekkor halk hangon érdeklődött a mivoltom felől;

- Bella, mond jól vagy? – megráztam a fejem majd amilyen gyorsan csak tudtam futni kezdtem megint be az erdőbe, közben könny nélküli zokogásba kezdtem. Még mielőtt végleg elnyelte volna a fák sűrűje hallottam, ahogy egy hang nevén szólongatja azt a férfit, akit én olyan szépen faképnél hagytam...“

Hát nem vártam mást magamtól, úgy őszintén. Mert én világ életemben, halandóként és vámpírként is ilyen voltam. Talán úgy lenne a helyes, ha lelépnék, és itt hagynám ezt az egész felfordulás úgy, ahogy van, hogy az én személyes kis látomásom ne csak az én fejembe létezzen. Na, ez volt az a gondolat, amitől már a hátam is borsózott, és a gyomrom olyan kicsi lett, mint egy éretlen szőlő. De ez volt a helyes, hiszen én itt csak láb alatt vagyok. Mikor aztán magamba is eldöntöttem a dolgot egyszer csak megzörrent a zavar, én ijedten pattantam fel a fekvőhelyzetemből és támadóállasba ereszkedtem. Ha farkas legalább végez velem –futott át az agyamon. De sajnálatos módon nem egy farkas volt, hanem egy Vörös hajú, legkevésbé se várt vámpír. Scarlett Stone gonosz mosollyal az arcán lépett ki az avartakaróból, én pedig felegyenesedtem és megvetően néztem végig kissé szakadt koszos ruházatán.

- Hát te nem kíméltél meg minket pár hétre a társaságodtól? – kérdeztem fennhangon és nagyon ügyeltem rá, hogy a hangom ne árulja el a bennem lejátszó érzelmeket. Erre a mondatomra egy olyan gonosz kacagást hallatott, mint a mesékben azok, akik tönkreteszik a főhős életét.

- Örömmel látom, hogy mennyire hiányoztam nektek. Főleg neked nem igaz Isabella? – uh, hogy utálom, amikor direkt használja az egész nevemet! Csak kapjam a kezem közé, azt még biztos megemlegeti – De azért, látom, hogy nélkülem is elég jól szórakoztatok az én párommal – sziszegte összeszűkült szemekkel és ökölbe szorította a kezeit.

- Mond csak kedves kuzin – na, igen ez az én idegesítési módszerem, ugyan is ők olyan unokatesó félék nekünk. Irina szedte őket össze keleten... – mióta is vagytok ti együtt?

Mert amilyen jól informált vagyok, tudatom veled, hogy Edward Cullennek nincs párja.

- Még nincs, de ha rajtam múlik lesz neki! És a szerencsés természetesen szerény személyem – mosolygott gúnyosan, mire én idegesítés képen a szememet forgattam.

- Miért vagy olyan biztos benne? Hiszen az előbb engem csókolt meg és nem téged – na, igen, ahogy mondani szokták, előbb gondolkodj, aztán beszélj. Komolyan kell az a bérlet abba az elmegyógyintézetbe. Természetesen viszem magammal ezt a kis boszorkányt is egy külön gumiszobába. Ugyanis még féle, hogy véletlenül letépem a fejét a helyéről.

- Tényleg? Úgy látszik Edward nem csak buta, hanem még vak is. Ugyanis ha tudná kit engedett be a szájába biztos, hogy örökre mocskosnak érezné magát – ez fájt. Komolyan ez nagyon fájt. De természetesen nem mutattam ki, mert nem volt kedvem még egy fegyver adni a kezébe.

- Térjünk a tárgyra Scarlett mit akarsz? – kérdeztem unottan és keresztbe fontom a karjaim a mellem alatt majd felvont szemöldökkel vizslatni kezdtem.

- Csak egy aprócska szívességet, amivel te is jól jársz – már megint mosolygott, de úgy, mint aki biztos a dolgába.

- Kinyögnéd már végre, miért rabolod a drága időmet? Nem éppen egy magad fajtára akarom vesztegetni azt!

- Nyugalom Isabella nyugalom. Annyi lenne az egész, hogy te szépen távol tartod magad Edwardtol és a többi Cullentől, a Barbie kivételével mer, tőt nem tudom sajnos megpuhítani. Kár pedig biztos jóba lettünk volna... – kezdte nézegetni a körmeit majd lopva felém vetett egy pillantást. Erre belőlem kitört a nevetés, és hasamat fogtam, hogy el nem essek.

- És te azt hiszed, én ezt szó nélkül meg is teszem. Eddig azt hittem, hogy csak simán ronda, vagy de van azért agyad, de úgy tűnik tévedtem – feleltem elfúló hangon.

- Esetleg szeretnél naphosszat a jövőt látni? Mert ha nem teljesíted a kérésem nem csak tönkreteszem a nővéred esküvőjét, de ígérem, hogy Garettot se fogod látni a mások szőkénél – döbbenten hallgattam a szavait és nem tudtam felfogni a jelentésüket. Hogyan lehet, hogy 54 évig úgy mond boldogan élek, úgy tűnik, minden kezd rendbe jönni és egyszer csak feltűnik Scarlett és mindent lerombol, amit én nagy nehezen felépítettem? Mire jó ez neki? Nem elég, hogy itt vannak a Cullenék, még egy ilyen boszorkány zsarolását is el kell viselnem. De ha nem teszem, akkor tönkreteszi a családom. Azt a családot, akik befogadtak, megmentettek a haláltól és szerettek, őszintén. Nem ezt nem tehetem velük. Ennyire nem lehet önző. Így nagy levegőt vettem és mereven belenéztem a sötétvörös színű szemébe.

- - Ugye tudod, hogy Edward és a családja nem bírja az emberölő szörnyetegeket? Mert tudatni szeretném veled, hogy te tökéletes példa vagy rá.

- - Nem kell a kerülés Isabella. Mond, akarod, hogy a testvéreid boldogok legyenek vagy önző leszel, és nem törődsz azokkal, akik törődtek veled, és felnyaláboltak a padlóról? – csak tudnám, honnan tud ez ennyi mindent. De nem leszek gyenge. Ha már játszunk, játszunk szabályosan.

- Rendben vagy Scarlett ahogy akarod. Kerülni fogom a Cullen családot kivéve Roset és szabad utat engedek neked ahhoz a férfihoz, akit szeretek, és hagyom, hogy a tiéd legyen. De te az esküvő után azon nyomban olajra lépsz, nem érdekel, kit viszel magaddal és miért. A testvéredet itt hagyod, hogy boldog legyen, és senkit nem fogod a lelki szemei elé vetni legfőbb félelmeit. Érthető vagyok? – hangon hideg volt, szintfenyegető. Scarlett arcáról eltűnt a mosoly és eltűnődve hallgatta az én feltételeimet.

- Ahogy akarod drága kuzin – felelt gúnyosan – és csak, hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok nem a jelenlétedben fogom jól érezni magam a te kis szívszerelmeddel. – mikor befejezte eltűnt a szemem elől, és megszólalt a jobb oldalamon lévő fa egyik ágáról.

– Amúgy gratulálok te vagy az első, aki rájött a képességemre. De ha elárulod, valakinek az életeddel fizetsz érte Isabella – az utolsó mondatot mintha már csak a szél súgta volna a fülembe, ugyanis a Vörös démon már el is tűnt a sűrű faágak erdejében magával véve a boldogságom utolsó reményét is.