9. Hallgass meg!

Sziasztok csajok!

Alicy hivatalosan is visszatért! Na most szünetben összeszedem magam és megint rendszeresen kapjátok majd a friss. Ugye az x-faktornak vége...Az eredménnyel nem egsézen értek egyet, de mindegy. Kicsit gonoszkodtam, rémelem nem haragszotok annyira. Mit szólnátok egy komihatárhoz? Visszatérünk szépen a régi kerékvágásba, így mondjuk egy tízes komihatár ok? Még két hete ment szóval, szerintem nagy nagy kérés. Majd a kövi fejeben ugrunk egy kicsit az időben...Na mindegy majd meglátjátok :D Köszi Szepy a bétázást (L) igen gonosz vagy... Na jól van menjetek olvasni és komizni. Puszi Aly

Edward szemszöge

Ahogy a szél az arcomba csapott és egymás után hagytam el a fákat, közeledve a Denali család otthonába elgondolkoztam a történteken. Az én hülye féltékennyé tévős ötlet miatt majdnem örökre elvesztettem. Az biztos, hogy lesz a húgomhoz pár keresetlen szavam. Ha ő nem találta volna ki, hogy babusgassuk Scarletett akkor Bella nem ugrott volna le a szikláról, ezzel kockára tenni az életét. Bár így legalább megtudtam, hogy nem vagyok közömbös számára. Talán a szíve mélyén még mindig érez valamit irántam. Ha a szerelmünknek akárcsak egy szikrája él még, akkor próbálkozni fogok. Befogom neki bizonyítani, hogy szeretem és, hogy többé sose hagynám el. Első lépésként el kellene mondanom neki az igazat. Arról, hogy miért hagytam el akkoriba és, hogy miért választottam akkor Scarletett helyette. Először meglepődtem, mert sose gondoltam volna Belláról, hogy bántana mást. Mondhatni csalódtam benne. De miután a Denali lányok elmagyarázták, hogy igazából mi történt akkor Alice előrukkolt a fantasztikus ötletével. Most már így utólag nem is tudom, hogy mehettem bele. Egyszerűen egy barom vagyok. Jobb szó nincs rám. Na meg aztán a húgom is kap egy alapos fejmosást. Időközben elértük a Denali villát, ahol Laurent vár ránk. Irina száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el és azonnal a vőlegénye nyakába vette magát. Alaposan szemügyre vette, hogy minden testrésze megvan majd szenvedélyesen megcsókolta. Én illendően elfordultam, hogy ne kelljen látnom, hogy ők boldogok. Elképzeltem, ahogy Bella és én...Jaj milyen szép is lenne.

- Laurent ugye jól van? - lépett oda hozzá Kate, aggódó arccal.

- Fent van a szobájában - mondta csöndesen és átkarolta kedvese derekát. Tanya, Kate nyomában sietett az emeleti szobába, majd lassan mindenki - kivéve Scarletett - bement a házba. Carlise felment Bellához, őt pedig Carmen követte aki nagyon aggódott fogadott lányáért. Mi lent maradtunk mert nem akartuk apámat zavarni, és amúgy se fértünk volna be ennyien a szobába. szerencsére alig tíz perc múlva megjelent Carlisle a lépcsőn és elgondolkozó arccal nézett maga elé. Irina rögtön felkapta a fejét, ahogy mindnyájan.

- Hogy van? - tettem fel a legfontosabb kérdést. Laurent nyugtatólag átölelte szerelmét és simogatni kezdte a hátát. Stefanie egy kicsit kényelmetlenül érezte magát, így meghúzta magát a sarokba. Legszívesebben kitépném az összes haját, amiért bántani merte Őt. A kezeim ökölbe szorultak, és ha Jasper nem küld felém nyugtató hullámokat tuti rávettem magam - újra.

- Mindent rendben van vele. Már csak meg kell várni, hogy felébredjen - válaszolta a fogadott apám és magához ölelte a feleségét, aki már a láthatatlan könnyivel küszködött - Tanya, Kate és Carmen fenn maradt vele.

- Apa, én is felmehetek hozzá? - szólalt meg halkan Alice, Jazz öléből. Rose gondolatai szinte ordítottak felém, hogy hogy lehet a húga ennyire pofátlan. De Esme pillantása elhallgattatta. Carlise bólintott, majd Alice lassú léptekkel elindult, miközben mindenki árgus szemekkel figyelte minden mozgását. Majd eltűnt a lépcső fordulóba.

Alice szemszöge

Csöndben haladtam fel az emeletre, miközben százszor elterveztem mit mondok majd Bellának, ha felébred. Szörnyen szégyellem magam azért amit tettem, pedig ismertem Scarlett igazi arcát mégis hülye voltam. Megakartam tudni, hogy Bellának tényleg olyan ridegek az érzelmei mint mutatja vagy csak ez egy álca. Legalább azt tudom, hogy azzal, hogy mást hívok el vásárolni akkor felkapja a vizet. Ebből adódóan fáj neki ha mást tekintem barátnőmnek, vagyis hát ha egy ilyen ribancot tartom annak. Jaj Alice Cullen, hogy lehetsz ennyire hülye? Miért nem láttad? Miért nem láttad mi fog történni a legjobb barátnőddel? - szidtam le magam. Bár azóta, hogy idejöttünk semmit nem látok. Talán pont Bella miatt. Résnyire nyitottam az ajtót és bekukucskáltam. Carmen Bella kezét simogatta, mellette pedig Kate térdelt. Tanya a közeli fotelből vizslatta testvérét, de amint beléptem rám kapta az üres tekintetét. Most nem az a Tanya Denali volt előtte akit száz éve megismertem. Eltűnt belőle a felszínesség, és végre rendes érzelmeket táplál mások iránt. Per pillanat a nővéréért. Már nem volt benne az a rajongás a bátyámért. Aprót biccentett felém majd visszafordult az ágyhoz. Mind a hárman olyanok voltak mint a szobrok akik a csodára várnak. Odamentem az ágy másik feléhez és letérdeltem a puha padlószőnyegre. A pokolba kívántam magam abban a percben, a tetteimért. Az a lány aki a legjobb barátnőmnek tekintettem, most itt fekszik élettelenül az én hülyeségeim miatt. Egy óra múlva Rose is felnézett, hogy történt e valami változás és mi mind nemet intettünk a fejünkkel. Nővérem helyet foglalt Tanya mellett, és ő is csatlakozott a várokozókhoz.Nem sokára Carmen felállt, és az ablakhoz sétált, majd a hófehér tájat kezdte el tanulmányoz. Átvéve helyé óvatosan megfogtam Bella kőkemény kezét, és lazán megszorítottam. Alig pár perc múlva a szempillái megrebegtek és résnyire nyitotta aranybarna szemeit. Kate amint észrevette ébren lévő húgát a nyakába ugrott.

- Bella felébredt! Bella felébredt! - kiabálta boldogan és jobban szorította magához a barna hajzuhatagot. Elhúztam a kezem és az ölembe mélyesztettem. Lehajtott fejjel vártam, hogy Bella észrevegyen és elküldjön a fenébe. Mindegy mit tesz meg fogom érdemelni de akkor is végig fogja hallgatni a mondani valóm. Úgy tűnik kezdek olyan mazoista lenni mint Edward. Nem kellett sokáig várnom, mert alig két másodperc múlva már éreztem is a lyukat égető tekintetét rajtam. Szólásra nyitottam a számat, ám ő megelőzött.

- Ha azért jöttél, hogy beszámolj a Scarlettel együtt töltött délutánodról, kösz de nem vagyok rá kíváncsi - fordult át a másik oldalára, és összefonta a kezeit a melle alatt. Várakozóan néztem a többiekre mire vették a lapot és kimentek a szobából. Bár Rose összeszűkített szemekkel vizslatott, és nagyon makacsul maradni akart de végül ő is távozott. Törökülésbe helyet foglaltam az ágy végében, hogy kényelmesen tudjunk beszélgetni.

- Na akkor most szépen meghallgatsz engem. Utána azt csinálsz amit akarsz de végig fogsz hallgatni - mondtam magabiztosan. Nem szólt egy szót se, csak mereven nézett maga elé - Hol kezdjem?

- Talán az elején - mondta csöndesen, de komoly,érzelem mentes hangon.

- Akkor kezdem ott mi történt 54 éve. A buli után Edward bejelentette, hogy elköltözünk. Azt mondta nekünk otthon kell maradnunk, és nem beszélhetünk veled semmilyen módon. Megtiltotta, hogy elköszönjek tőled. A mobilomat is elvette, hogy azt se tudjam használni - mondtam felháborodva és elkezdtem járni fel, s alá a szobába.

- Már ne is haragudj, de ha jól tudom felnőtt nő vagy nem de? Akkor miért hagytad magad? - fordult végre felém. Sajnos az arcáról semmi érdeklődést nem tudtam leolvasni, de már az is haladás, hogy meghallgat.

- Mert nem akartam összeveszni vele. Tudod, én Edwardot sokra tartottam addig amíg más emberek érdekeit nézte. Na meg amíg foglalkozott az érzéseikkel. Volt egy csúnya vitánk a költözés előtti nap. Kicsit elszaladt velem ló, de csak az igazat mondtam. Aztán nem szóltunk egymáshoz egy jó ideig. Igyekeztük a másikat levegőnek venni. Szörnyű hónapok voltak azok. Végül Edward lelépet, hogy ne rontsa a levegőt. Vagyis ő így fogalmazott. Aztán volt egy látomásom rólad, ahogy elméletlenül fekszel a kihalt réten. Meg láttam egy fekete árnyat aztán minden elsötétült. Azt hittem meghaltál. Ezek után az egész család szétbomlott. Mindenki járta a maga útját. Rose és Emmett rengeteg veszekedtek mikor meglátogattuk őket. Rosalie el is ment egy két napra, mert Em elég durva dolgokat vágott a fejéhez. Valami olyasmit, hogy ha ő nem lenne olyan csökönyös még mindig együtt lenne a Cullen család, és te az lennél. Cullen. Aztán úgy húz- harminc év múlva megbántuk, hogy egyedül vagyunk. Megpróbáltunk újra egy család lenni, és játszani az egyszerű földi halandót. Aztán pedig megkaptuk a meghívót és idejöttünk - fejeztem be, de magamba tudtam, hogy most jön még csak a neheze. Ránéztem Bellára, aki még midig ugyan úgy ült mint pár perce.

- Oké, ennyi vagy van még valami ami nyomja azt a kicsi szívedet? - kérdezte gúnyos mosollyal az arcán.

- Megváltoztál - motyogtam.

- Igen már nem az a kicsi esetlen Bella vagyok aki akkoriban. Már megtudom védeni magam. Oh, és még pár újdonság. Vannak érzéseim is, na meg el tudom dönteni nekem mi a jó. Arról ne is beszéljünk, hogy nekem senki nem parancsolhatja meg, hogy mit csináljak. Ellentétbe veled. És tudod, ha neked jelentettem volna valami akkor nem engedtél volna más akaratának és eljöttél volna hozzám - mondta keserűen és könnyedén felszökkent az ágyról és kinyitotta az ajtót, hogy kitessékeljen.

- Kérlek gondolkodj mit mondtam. Nem akarom újra elveszíteni a legjobb barátnőm - kezdték egy szúrni a szemem e nem létező könnyeim és kiléptem a szobából. Ezután hangosan bevágta az ajtót, én pedig visszamentem szerelem védelmező karjaiba, arról álmodozva, hogy Bella egyszer újra a legjobb barátnőm lesz. Örökre.