Megint új blog!

Sziasztok!

Igen, igen jó olvastátok. Már megint rosszalkodtam egy kicsit :) De ha nem nagy kérés nézettek be, nagyon fontos lenne. *.* Egy kicsit átírtam a Breaking Dawnt. Mi történt volna ha Alice-ék nem érkeznek időbe? És ha a csata nem marad el? Megtudhatjátok ha benéztek! Nyugi Happy End a vége mindenek, és nem tervezek nagy családtag veszteséget. Hát ez se lett valami értelmes, de mindegy. Túl sokat beszélek. Dobjatok meg pár komival is pls!

http://bukottangyalom.blogspot.com/

Puszy Aly

11. Érettségi Bankett

Sziasztok!

Na drágáim megérkezett a következő fejezet is. Jó rákapcsoltam...Jaj már előre félek tőletek. Ahogy Memi mondani szokta függővég boszorkány :P Na ezek után egy kicsit felpörgetjük az eseményeket, de azt tudnotok kell hogy még lesz itt egyes-más. Szepy drága, akit úgy kell szeretni ahogy van ( bármennyire is GONOSZ) köszönöm a bétázást. Na én megyek is kitakarítom a búvóhelyem. Szerintem szükség lesz még xD Komihatár legyen 15

mert ezzel hajnali fél háromig dolgoztak. Értékelni a munkámat! :) Jó olvasást csajok és komizatok! Puszi Aly

Bella szemszöge

A tömegen átvágva közelítettük meg a torna termet, ahol az érettségizős diákok sorakoztak. Még intettünk a többieknek, hogy üljenek le a helyükre, és mi is követtük az évfolyamtársainkat. Gyorsan felkaptam magamra a bíborvörös taláromat és leültem Irina mellé a helyemre. A tekintetemmel a családomat - és Edwardot - kerestem, és meg is találtam őket két sorral hátrébb. Edward rögtön észrevett, és egyszerűen nem tudtam elszakadni azoktól a gyönyörű aranybarna szemektől. Biztos voltam benne, hogyha ember lettem volna, egy paradicsom is megirigyelte volna a színemet. Zavartan lehajtottam a fejem, és próbáltam nem tudomást venni, a szinte égető pillantásaitól. Az évzáró nem volt nagy szám. Az igazgató mondott valami olyat, hogy milyen jó átlaggal végeztünk aztán meg az egyik évfolyam első lány mondta el a búcsú beszédét. Nem nagyon figyeltem mit mond mert, ketten - egy idegesítő kerti törpe és egy mazochista oroszlán - állandóan engem bámult. Kényelmetlenül éreztem magam, közel másfél óráig, amikor valahogy felfigyeltem a beszédet mondó csaj utolsó mondataira.

- És most, hogy elérkeztünk ide, az életünk egy jelentős szakaszához. Egy tiszta lappal - és egy érettségi bizonyítvánnyal - lépünk ki ebből a teremből. Kapunk egy esélyt, hogy bebizonyítsuk, felkészültünk az életre. Most már nem lesznek mellettünk a tanáraink és a szüleink, hogy megmondják mi a jó. Nekünk kell dönteni az életünkről, és tudnunk kell milyen következményekkel járnak a döntéseink, amik hatással lehetnek az egész hátra lévő életünkre. Meg kell tanulnunk, megbocsátani, gyűlölni és ami a legfontosabb szeretni.Vagyis rengeteg mindent kell még tanulnunk az életről, és a legjobbat kihozni belőle. Szerelembe kell esnünk, aztán hozzá menni ahhoz a férfihoz aki tökéletessé teheti a sorsunkat. Meg kell találnunk a legjobb barátunkat, akinek kiönthetjük majd a szívünket ha a férjünk félre lép vagy elhagy. Sok csalódás fog érni minket, és sokat fogunk szenvedni. De amikor fehér ruhába kimondjuk a boldogító igent, vagy először tartjuk kezünkbe gyermekünket akkor úgy fogjuk gondolni, hogy megérte ezért szenvedni. Mert csak egy esélyünk van mindenre, és ezt a lehetőséget nem ajánlatos elszalasztani - mikor befejezte az egész termet betöltötte a tapsvihar, majd az igazgató helyettes egyesével szólítgatni kezdték a diákokat. Az én agyam még mindig folyamatosan az elősző mondatokon kattogott. Fehér ruhában Edward előtt...Alice vállán sírva...Nem Bella állj! Egy, Edward nem szeret tehát letehetsz az esküvőről de nagyon gyorsan. Kettő, pont attól akarod magadat megkímélni, hogy miatta szenvedj. Tehát jó lesz ha leállítod magad Isabella Cullen. Vagyis...Áh most már komolyan begolyóztam hiszen Cullent, mondtam Denali helyett. De mégis milyen jól hangzik, Bella Cullen - csúcs most már magammal beszélgetek. Majd tanácsos lenne felkeresnem az első elmegyógyintézetet mert nagyon de nagyon nagy baj lehet az agyammal. Mrs. Green hangosan kikiáltotta a nevem és én ügyetlenül felmentem a színpadra.

- Gratulálok Miss Denali - nyomta a kezembe a bizonyítványom mire Emmett hatalmasat füttyentett, és vad tapsba kezdett. Mikor viszont a papír hozzá ért a bőrömhöz, lelki szemeim előtt két arc jelent meg. AZ egyik egy öregebb, göndör hajú, és csokoládé barna szemű férfi volt aki kísértetiesen hasonlított rám. A másik egy bronzbőrű, fiatalabb fiú volt akinek a mosolya mintha valami nap lett volna, ami megmelengette a halott szívemet. A fiúról volt pár halvány emlékem. Két motor, egy ócska fészer és egy hatalmas vörösesbarna farkas. Viszont a másik férfiről csak elmosódott emlékeim voltak. Mintha valami rendőr autó lett volna, meg egy horgászfelszerelés. Olyan zavaros volt, az egész.

- Miss Denali jól van? - rángatott ki a gondolkozás menetemből Mrs. Green. Meglepetten pislogtam párat, míg végül visszatértem a jelenbe. Bólintottam egyet, majd gyorsan elvettem a bizonyítványom és lesiettem a lépcsőn ahol már a családom várt. Carmen és Eleazar mosolyogva ölelt meg mindannyiunkat, majd Em is megforgatott párszor a levegőbe. Rose-tól kaptam egy igazi baráti ölelést aminek szívből örültem. Hirtelen hangos öröm ujjongások közepette az összes vörös kalap a magasba emelkedett, így mi is magasra dobtuk őket. És most éreztem az az érzést. Egyszerűen nem tudnám szavakba önteni, ezt a furcsa örömteli pillanatot. Olyan mintha kimosták volna az összes szennyesünket. Úgy éreztem megint van valami célom, bár nem tudtam, hogy mi az. Na most már tényleg ideje felkeresni a közeli agytúrkászt. Már mint nem Edwardot hanem, egy pszichológust.

- Na akkor indulhatunk? - termett előttem Kate, fülig érő vigyorral. Értelmetlenül néztem rá, mert per pillanat fogalmam se volt róla, hogy miről beszél.

- Hát a szalagavatóra te süsü - sóhajtott fel, és elkezdett húzni a kocsi felé. Mire kettőt pislogtam már a többi végzőssel együtt haladtunk a panzió felé, ahol a bált tartják. Lehúztam magamról azt az idegesítő talár és bedobtam a hátsó ülés alá. Igazából egy kicsit zavart, hogy nem volt időm beszélni Alice-el és Edward-a, se a többi Cullenel. De abba teljesen biztos voltam, hogy ha eléjük állok egy hang se jön ki a torkomon. És ez zavar. Mármint hogy ilyen reakciókat váltanak ki belőlem, és, hogy még mindig erősen kötődök hozzájuk. Főleg Edward-hoz, ami nem helyes hiszen világosan a tudtomra adta, hogy nem akar engem és, hogy nem szándékozik velem több időd együtt tölteni. Miért nem tudom elfelejteni, és tovább lépni? Miért szeretőm őt még mindig tiszta szívemből? Az út alatt eszembe jutott, hogy kiknek az arca jutott eszembe az évzárón. Az egyik Jacob volt, a legjobb barátom aki rejtélyes módon eltűnt a mozi után. A másik az apám volt Charlie, akihez akkor költöztem mikor megváltozott az életem. Halvány emlékem volt mind kettőjükről, inkább csak olyan ami valahogy összefügg a Cullenékkal. Amikor megkérdeztem, hogy ismeri e őket, vagy amikor Edward hivatalosan is bemutatkozott. Ezek voltak a legtisztább emlékeim Charlie-ról. Ami azért is furcsa mert a saját apámra alig emlékszek, míg a volt családomra annál inkább. Minden egyes mozdulatukat feltudom idézni magamba. Pontosan letudnám írni milyen ruhát viseltek amikor beléptek az ebédlőajtón, és, hogy mit főztek amikor először találkoztunk. Ezek az emlékképek örök időkig kínozni fognak engem. Mikor a nap elbújt a fák mögött, Tanya épp abban a pillanatban parkolt be a panzió elé. Miután kiszálltunk oda dobta a kulcsot a parkoló őrnek, hogy parkolja le az ő kis szerelmét.

- Nagyon vigyázzon rá érette? Ha csak egy kis karcolás is lesz rajta, akkor isten bizony, hogy szólok a főnökének - fenyegette meg szegény srácot, aki látszólag úgy be volt tojva, hogy levegőt is elfelejtett venni. Kate, Tanya és én - mert Irina a vőlegényével jön a bankettre - igen csak meglepődtünk, amikor beléptünk az épületbe. Az egész helyiség gyönyörűen ki volt díszítve, és a csarnok közepén egy hatalmas diszkó gömb állt. A DJ már a pult mögött állt, és várta, hogy kezdhesse a bulit. A hosszú asztalok helyivel tele voltak rakva kajával, amit pár percen belül el is kapkodtak. Miután Laurent és Garrett megérkezett, rögtön a táncparkettre hívták a párjukat. Mi pedig inkább meghúzódtunk a sarokba, mert nem volt kedvünk a különféle pletykákat hallgatni, hogy a Denaliaknak még párjuk sincsen. Egy órányi szobrozás után kimentem a mosdóba, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. A göndör fürtjeimet laza lófarokba kötöttem és lecseréltem a magassarkú cipőmet, egy balerina cipőre. Kate tuti leharapja majd a fejemet, de ha szerencsém van akkor egész este a hercegével lesz elfoglalva.

- Áh Bella szia - nyitott be Rosalie az ajtón, arcán egy hatalmas mosollyal. Kicsit meglepődtem, hogy itt találom, de gondolom őket is meghívták a bálra, hiszen lényegébe végzősök.

- Szia Rose, mi újság? - fordultam vissza a tükörhöz, és végighúztam az alsó ajkamon a csillogó szájfényemet.

- Semmi különös csak egy kicsit gondoltam meglépek Em elől. Amúgy gratulálok - mondta kedvesen és megigazította gyönyörű méz szőke haját - Láttad már a bál szlogenjét?

- Hogy milyét? - tök hülyén éreztem magam abban a percben, és szerintem ez érthető is. barátnőm kikeresett egy szórólapot a retiküljéből és az orrom alá nyomta.

- A döntések, amiket ma meghozol, hatással vannak a holnapodra, úgyhogy dönts óvatosan, mert nem tudsz visszamenni, hogy megváltoztasd ezt - olvastam fel hangosan a papíron lévő szöveget.

- Mintha ezt a mondást Edward-nak költötték volna - morogta Rose magában. Zavartan néztem rá, és próbáltam megérteni a szavait. Mi köze van ennek Edward-hoz? Ez a nap egyre zavarosabb nekem. Először meglátom a lelki szemeim előtt apám a legjobb barátom arcát, majd Isabella Cullenek nevezem magam - de csak szigorúan gondolatban - és végül meg Rosalie fecseg nekem valamit a döntésekről és Edwardról. Azt hiszem, szeretem. Lehet, hogy megőrültem, de annyit biztosan tudok, hogy Ő az őrültségem oka. Miatta vagyok dilis. Ezt a betegséget senki sem tudja kezelni. Még Ő sem. Nem gyógyulok ki belőle, soha.

- Én azt hiszem megyek szívok egy kis friss levegőt - motyogtam és se szó beszéd kirohantam a női mosdóból majd egyenesen az udvar felé vettem az irányt. Leültem az egyik ütött kopott padra és vissza idéztem az első bálomat. A lágy zeneszót, a táncot és azt a forró csókot. Álmodozó sóhaj hagyta el ajkaim és feltekintettem az égboltra. Gyönyörű időnk volt. A sok csillag szétszórtan ragyogott az égen, közöttük pedig a hatalmas hold ami megvilágította a tó vizét. Annyira elmerültem a természetben, hogy halk sikítás hagyta el a számat amikor valaki finoman hozzá ért a vállamhoz.

- Hé, Bella nyugi csak én vagyok az - mosolyodott el féloldalasan az előttem álló Adonisz.

- Atya úr isten, még egyszer légy szíves ne illessz halálra. Ha nem nagy kérés - tettem hozzá kérlelően.

- Jogos kérés. Amúgy mit keresel itt kin? Ha jól tudom a bál oda bent van - kérdezte homlok ráncolva, és helyet foglalt mellettem az ütött kopott fapadon.

- Még mindig nem nagyon rajongok a bálokért, és nincs is kivel táncolnom - vontam vállát és visszafordultam az aprócska tavacskához. Egy kicsit furán éreztem magam, hogy életem szerelmének éppen arról beszélek, hogy nincs párom az érettségi bankettemen. De ez ma már nem újdonság, hiszen egész nap fura dolgok történnek velem. Még mielőtt Edward megszólalhatott volna, bent új zenét raktak fel. A dübörgő ritmust felváltotta a lágy zene szó, mire minden bent lévő pár lassúzni kezdett. Szinte halottam, ahogy a mellette ülő félistennek felgyullad a kislámpája a fejébe, és udvariasan elém nyújtotta a kezét.

- Szabad egy táncra hölgyem? - kérdezte dallamos hangján mire az én agyam rövidzárlatos lett. Végül sikerült kinyögnöm a legkézenfekvőbb - és egyben a legrosszabb - kifogást.

- Én még mindig katasztrofálisan táncolok. Ugye nem akarod, hogy szegény emberek ott a táncparketten mint szörnyet haljanak? - fontam fel a szemöldökön és próbáltam minél komolyabbnak látszani. Sajnálatos módon átlátott rajtam.

- Majd én vigyázok, hogy szegény emberek komoly lelki sérülések nélkül éljék túl a mai estét - villantott rám egy csibészes vigyort, én pedig a válászára elhúztam a szám. Sose volt a szívem csücske a tánc, és ez az elmúlt években se változott. Egyszeri alkalom volt, amikor élveztem, de akkor is Edward karjaiban. Most hogy már eltűntek a mozgáskoordinációs problémáim ugyan nem tudok hanyatt esni, de azt se tudom, hogy a keringőnél hova kell lépni. De ez a mosoly, úgy tűnik megvan Isabella Denali gyenge pontja.

- Hát jó, de én előre szóltak - emeltem fel védekezően a kezem, majd belehelyeztem az övébe. A szikrák csak úgy pattogtak köztünk, amíg el nem értünk az udvaron lévő kis táncparketthez, amit telis-tele volt aprócska égőkkel. Edward óvatosan a derekamra csúsztatta a kezét, míg én a nyaka köré fontam az enyémet. Lassan ringatózni kezdtünk a zene ritmusára, és egyikünk se szólalt meg. Míg nem Edward fel nem kapott, úgy, hogy a lábaim az ő - gondlom méreg drága - cipőjén kössenek ki.

- Olyan deja vu érzésem van - motyogtam zavartan és az egymáson lévő lábainkat kezdtem el vizsgálni.

- Csak most nincs gipszbe a lábad - mondta csöndesen, és a hangjából valami különös érzelem tükröződőt. Talán az önmarcangolás és a megkönnyebbülés, na meg valami olyasmi amit nem tudtam megnevezni.

- Micsoda öröm - morogtam, és próbáltam kiűzni a fejemből a kórházi képeket. A hideg is kirázott a kórház szó gondolatán. Pedig lehet, hogy oda küldenek, ha tovább folytatom az álmodozásomat Edward-ról és rólam.

- Emlékszel rá?- tette fel a váratlan kérdést. Erre már felkaptam a fejem, de nagyon ügyeltem, hogy ne nézzek a szemébe. Mert ha abba a csodálatos szempárba egyszer belenézek...Hát minden esetre nem akarom magam leégetni álmain férfija előtt.

- Minden együtt töltött percünkre - vallottam be az igazat egy nagy sóhaj kíséretében.

- Gondolom azt kívánod, bárcsak ne emlékeznél rám - mondta és elnézett a fák sűrűjébe.

- Te meg miről beszélsz? - komolyan nem értettem semmit. Ha rá nem emlékeznék az rosszabb lenne mint a halál. Nem idézhetném fel magamba selymes haját és telt ajkát. Vagy azt az a lehengerlő féloldalas mosolyát. Hiszen ezek az emlékképek tartanak engem életben! - Csak úgy tájékoztatlak, hogy egyáltalán nem rossz szándékkal emlékezek vissza az együtt töltött perceinkre. Inkább úgy mint az életem egyik jelentős szakaszára amit sose szeretnék elfeledni - a szavaim csak úgy víz hangoztak az agyam minden szegletében. Úr isten most én komolyan kimondtam azt amit gondolok, hogy kimondtam? Oké, akkor most fizettem be a Hogyan égessük le magunkat hullámvasútra. Miért nem tudom tartani az a nagy szám? Akkor ezért mondja Carmen mindig azt, hogy ami a szívemen az a számon. Aztán olyan történt amit még álmodni se mertem volna. Edward arca már csak centiméterekre volt az enyémtől, amikor az ajkaink találkoztak.

10. Készülködés

Sziasztok csajok!

Na most szerintem eszméletlenül gyors voltam, ahogy ti is. Szepy, te agresszív köszi a bétázást :D A komihatár még mindig 10. Asszem ennyi xD

KOMIKAT mint mindig. Jó olvasását Puszi Aly

Bella szemszöge

- Kate hova a francba raktad a babarózsaszín ruhám, amit múlt héten vettem? - ordibáltam le a ruhakupac aljáról. Sehol nem találom, azt a ruhát amit felakarok venni. És ha eltűnnek a cuccaim

akkor csak egy valamire lehet következtetni: Kate nagy bevásárlást tartott az én gardróbomba. Ez abból áll, hogy fél évente amikor mi vadászni megyünk őt rendszerint itthon marad és elcsórja a neki tetsző ruha darabokat a mi gardróbunkból. Már szinte hagyománnyá nőtte ki magát ez a

kis szórakozás, most mégis dühös vagyok. Pont azt a ruhát veszi el, amit tudja, hogy fel akarok

venni az érzáróra. Szerencsére a cipőm megúszta, így legalább nem kell új ruha után kutatnom. Pár pillanat múlva megjelent az ajtóban a húgom, és az ÉN halvány rózsaszín koktélru

hámat viselte. Összeszorított állkapoccsal meredtem az ártatlan képű testvéremre, közben pedig próbáltam visszafogni a bennem felgyűlt indulatokat. De még mielőtt leordítottam volna azt a csinos kis fejét, a karcsú nyakáról, ledobott valamit az ágyamra és eltűnt a szemem elől. Égnek

emeltem a szemem és fejcsóválva néztem végig, az ágyamra terített kosztümön. Az alapja egy sötét, szürkészöld színű pánt nélküli mini ruha volt. A második réteg, lágy, selyem anyagból volt,és összevissza volt tekergetve rajta. Néhány helyen homokszínű volt a körbetekert anyag. A

bonyolultsága ellenére, igen szép darab volt. Talán még egy kicsit szebb is mint az előző ruhám, és még a kiválasztott cipő is megy hozzá. Gyorsan vettem egy frissítő zuhanyt, ami talán egy

kicsit megnyugtatott, és törölközőbe csavart hajjal léptem ki a fürdőből. Felhúztam magamra az új ruhámat, és a tíz centis szürke magassarkúmat. Máskor eszembe se lenne, ilyet felhúzni, de

ma különleges alkalom van. Hiszen ez az első érettségink. Emberkoromba nem értem meg, hogy leérettségizek, szóval ez nekem is új lesz. Miután megszárítottam a hajam, és belekötöttem egy tört fehér szalagot, leültem a szépítkező asztalomhoz, hogy egy kicsit kipofozzam magam. Bár a

vámpíroknak nincs szükségük ilyesmire nekem mégis megmaradt ez a szokás. Nem mintha ember koromba annyit cicomáztam volna magam. Na mindegy. Beakasztottam a fülembe a fehér, igazgyöngyös fülbevalómat, és raktam egy modern karperecet a csuklómra.Egy kis halvány szemfestéket is kentem fel magamra, majd a kedvenc rúzsommal kihúztam az ajkaim. Még egy kis parfüm és készen is vagyok. Mivel még volt egy kis időm, és nem akartam a lenti futkosásban részt venni, bekapcsoltam a pillangós mini laptopom. Megnéztem a postaládámat, hátha kaptam valami levelet de semmi. Utána felmentem a közösségi portál lapomra, amit egy fogadás elvesztésével kellett létrehoznom. Bár engem nem nagyon érdekelnek ezek a dolgok, jól

elüthetem vele az időt. Kicsit élettelen volt a szoba Rose nélkül. Egy hete kibékül a férjével, így visszaköltözött a vendégházba. Amúgy már kibírom a Cullenékkel egy szobába, ami nagy haladást jelent. Em-mel és Jazz-el még beszélgetni is szoktunk. Talán nekik kettőjüknek már megbocsátottam a múltban történteket. Már Esmével is jó irányba terelődik a kapcsolatunk,

aminek nagyon örülök. De nála még nem értem el a megbocsátás szintjét, sem pedig a férjénél. Rosalie és én nagyon jól megvagyunk. Néha, de csak nagyon ritkán még el is tud ráncigálni egy-egy plázába. Alice-el nem nagyon beszéltünk az beszélgetésünk óta. Van amikor próbál beszélgetést kezdeményezni, de én mindig lerázom valami jó indokkal. Nekem még idő kell. Valamilyen módon megértem az elveit, hogy miért nem jött el az elköltözés előtt, de van bennem egy kicsi...talán hajthatatlanságnak nevezném. Egyszerűen nem bírok ilyen hamar megbocsátani. Ahhoz túl mélyek a sebek. De abba bízom, hogy idővel talán begyógyulnak ezek a sebek. De az

sajnos nem megy egyről a kettőre. Talán, hogy most ezzel az érettségivel lezárul az életem egy része, és képes leszek tiszta lappot osztani, mindenkinek. Még Edwardnak is. Bár a szívem meghasad, tudom Ő nem úgy gondol rám mint én őrá. Mivel állandóan van valaki mellettem - aki vigyáz, hogy nehogy megint véghez vigyek egy öngyilkossági kísérletet - csak bámultuk

egymást. Talán órákig is eltudtam volna merülni gyönyörű ónix, vagy aranybarna színű íriszébe. De nem tettem, hiszen illetlenség lett volna. Viszont ő folyamatosan engem nézett, ha egy helyiségbe tartózkodtunk. Beszélgetésre csak egyszer került sor. Amikor egyik este, elmeséltük az átváltozásom történetét. Mikor a végéhez értünk, Edward fogat magát és bevágtatott az erdőbe. Ezután pedig én vállaltam azt a feladatot, hogy megkeresem az elszabadult oroszlánt...

Lassan lépkedtem az ötven centis hóba, ami csak úgy ropogott a csumám alatt. Mélyet

szippantottam a levegőből, és megéreztem a nap-orgona-méz illatát. Követtem a lenyűgöző illatot és végül egy kis réten találtam magam. Jól ismertem ezt a helyet. Ide jövök, ha távol akarok lenni a családomtól és gondolkodni akarok a múltamon. És most ő is ide jött. Lassan

odasétáltam hozzá, és leültem mellé a befagyott folyópartra. Nem nézett rám, egyenesen a túl

partot figyelte árgus szemekkel. Nem tudtom mit mondani, a torkomon akadt a szó. Ránéztem a gyönyörű hó fehér arcára, ami most számomra kifejezéstelen volt.

- Miért? - suttogta, majd végre rám nézett - Miért pont akkor Bella? Hiszen megígérted, hogy vigyázol magadra. Csak ennyit kértem tőled - mondta fájdalmas arckifejezéssel. Bűnbánóan lehajtottam a fejem, és kerestem a megfelelő szavakat.

- Én is kértem tőled sok mindent. Például, hogy változtass át. De mivel nem akartátok, hogy családhoz tartozzak, így megértem. Laurent-nek viszont alig volt önuralma, és szíve

sséget is

tett nekem. Szuper érzés vámpírnak lenni. És a tetejébe kaptam egy családot is. Végül is nem volt olyan rossz életem - csak te hiányoztál - fejeztem be magamba a mondatot és magamra erőltettem egy aprócska mosolyt.

- Értem. Tehát nélkülünk is boldog életed volt - mondta és a szemébe csalódottság csillogott,

amit nem tudtam hova tenni.

- Hát boldognak alighanem nevezhetném. Inkább kellemesnek. Az elején még nagyon hiányoztatok, de aztán megtanultam élni vele. És komolyan ki unatkoz

na három pörgős Denali lány mellett? Főleg ha már az első percben befogadnak - vágtam egy kétségbeesett grimaszt, mire ő is egy kicsit életelibb lett.

- Igaz, és Tanya mennyire...megváltozott. Most vannak érzései - kuncogott fel, de a gyilkos

pillantásomtól, az arcára fagyott a mosoly.

- Mindig voltak érzései. Csak egy beszélgetés kellett hozzá, hogy felszínre hozzuk. És hidd el

most igazán jó fej. Nekem köszönhetően - húztam ki magam b

üszkén - Tehát légy szíves viselkedj vele tisztességesen, mert megérdemli!

- Megpróbálok - ígérte meg őszintén. Furcsa boldogság kerített hatalmába, minden egyes

pillantásánál. Talán megint kezdenek rajtam előjönni a szerelem jelei?

- Na megyek elkapok pár bambit. Velem tartasz? - Pattantam fel a hideg avarból. Rám emelte tekintetét és láttam rajta, hogy pár percig átgondolja az ajánlatom.

- Nem én már tegnap előtt elfogyasztottam pár "bambit" - rajzolt macskakörmöket a levegőbe. Erre csak egy grimaszt vágtam és elkezdtem futni a vacsorám felé. De még mielőtt elnyeltek volna fák vissza pillantottam Rá...

- Bella! Haho Isabella Denali ébresztő - kalimpált a szemem előtt Tanya. Pislogtam párat és felébredtem a kábulatból. Bocsánatkérően néztem a nővéremre. Mint nekem, neki se volt kísérője az évzáró utáni szalagavatóra. Kate, Garrettel megy - még mindig nem tudjuk mi van

köztük és ez enyhén frusztráló, Irina pedig a vőlegényével. Persze az emberek csak azt tudják,

hogy Irina és Laurent egy csere program segítségével ismerkedtek össze, és még só sincs házasságról. Mi pedig, a két facér D

enali csaj majd becserkészünk pár lúzert aki felnyalja még a lábunk nyomát is. Kicsit szemétség tudom, de nem engedhetjük meg magunknak ezt a katasztrófát - Tanya szerint.

- Bocsi, egy kicsit elbambultam.

- Észrevettem. Nem abba a rózsaszín ruhádba jössz? - kérdezte homlok ráncolva.

- Csak egy szót mondok: Kate - forgattam meg a szemem.

- Szerintem ez jobban áll - mosolygott rám, őszintén. Nővéremen egy keki színű koktél ruha volt - ami megjegyzem sokkal hosszabb volt az enyémnél - és a derekánál pedig két oldalt kövekkel

kirakva. A derekánál egy kicsit oldalra volt varrva, de ez csak szebbé tette az összképet. A lábán

csilló topánka virított, a fülébe pedig lelógó fülbevaló csüngött. A kezén ezüst karkötők voltak,

azok amiket tőlem kapott két éve karácsonyra. Vörösesbarna haját kontyba tűzte, de pár tincset szabadon hagyott.

- Csini vagy - dicsértem meg mosolyogva.

- Tudom - villantott rám egy harminckét fogas vigyort - Na gyere menjünk már! - kezdett el kislányosan nyavalyogni. Felkaptam a fogason lévő, bíborvörös érettségi taláromat és lerobogtam a lépcsőn. A nappaliba már mind a két család indulásra készen állt. Bár csak mi

hárman végzünk, azért a Cullenék kötelességüknek érezték a részvételt.

Scarlett, hála a jó égnek elhúzott három napra meglátogatni a közelben élő barátait - csodálom, hogy van neki olyan - így

legalább van egy pár ribancmentes napom. Sajnos az esküvőre visszaér, nagy bánatomra. Majd ki kell találnom, hogy fojtsam bele a folyóba, úgy, hogy észre ne vegyék a többiek.

- Na végre már éppen ideje volt - prüszkölt Irina. Igen ő az aki utál bárhonnan elkésni, legyen az

meccs, buli vagy akármi.

- Hátha a kedves hugicánk nem lopja el a mára kikészített ruhámat akkor már rég készen lettem

volna - néztem szúrósan Kate-re, aki úgy vigyorgott mint a tejbe tök - Em-el együtt.

- Szerintem megérte várni. Eszméletlenül jó ez a ruha - szólalt meg a nagy mackó karjából

Rosalie és én küldtem felé egy hálás pillantást.

- Bizony cica. Így biztos, hogy csak úgy dögölni fognak utánad a srácok - mondta a még mindig vigyorgó Emmett.

- Az a célom Em, az a célom - helyeseltem mosolyogva. Még gondolkozott valami éles, frappáns

visszavágással de Edward figyelmeztető pillantása és Eleazar torok köszörülése megakadályozta.

- Na most, hogy mindenki elkészült, talán indulhatnánk is - csapta összes a fogadott

nagybácsikám. Én és a többi Denali lány Tanya Mercédeszével mentünk, míg a család többi része

Edward Volvojával és Eleazar BMW-jével jöttek utánunk. Mikor leparkoltunk a többi végzős autója mellé, akkor már éreztem, hogy most lezárol az életem egy szakasza. De sajnos azt nem tudtam mit tartogat számomra a jövő.

Bella ruhaszettje

Kate ruhaszettje

Irina ruhaszetje (nincs róla leírás de ez van rajta)

Tanya ruhaszettje

Villámcsapás

Sziasztok!

Először is mindenkinek Nagy Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni :) Ez a kis novella igazából Szepy pályázatára készült, és ezt írtam neki karácsonyra. De gondoltam mivel úgyis elhanyagoltalak titeket az elmúlt időben, felrakom, hogy ti is elolvassátok. Nagyon megköszönném a komikat! Kérlek titeket, ez az első olyan novellám amibe saját szereplők vannak :)

http://www.youtube.com/watch?v=v1HUYOVBbBE én ezt a zenét ajánlom hozzá. A frissről csak annyit, hogy belekezdtem és igen jól haladok :) Majd még jelentkezem! Puszi Aly

Novella az Alaszka, egy új kezdet c. történet szereplőjével

Stefanie Renhoh és Daniel Parks

Villámcsapás

1948 augusztus hétfőjét írjuk, itt a mese szép Londonban. Itt még híre sincs az amerikai válságnak, szerencsére. Még egyszer végig néztem magamon a tükörbe. Legalább tíz éve nem öregedtem, de Daniel mellett ez nem zavar. Szeretek az lenni ami vagyok. Főleg, hogy nem kell vérengző gyilkosnak lennem. És ezek a szemek. Álmomba se kívánhattam volna szebb külsőt. Vöröses barna hajam lágy csigákban omlott a vállamra, vérvörös fűzöm pedig tökéletesen hozzápréselődött a testemhez. A nyakamba ott lógott a három sor hosszú fehér gyöngy sor amit kedvesemtől kaptam még az első randevúnkon. Milyen csodálatos emlék. Csak ketten voltunk és a verandán vacsoráztunk, és akkor elcsattant az első csókunk is.

- Stefanie! Gyere Mr. Parks már vár rád -nyitott be a szobámba a barátnőm Sidney Wilson. Szőkésbarna hajába pár levél rakott fészket és a ruhája is televolt vérfoltokkal. Aranybarnán csillogó szemét végig végig húzta rajtam, majd elismerően füttyentett egyet.

- Te aztán kitettél magadért. Csak nem ma...? - húztam fel kacéran a szemöldökét. Tudtam, jól mire gondol és én is abba bíztam.

- Nagyon remélem Sidney, nagyon remélem - sóhajtottam fel. Még egy pillantás vetettem magamra és elindultam a hal felé. Daniel az egyik régi karosszékben ült, de amint meglátott felpattant és a karjaiba zárt. Mint egy védelemre szoruló, kiscica úgy bújtam kőkemény mellkasához. Mélyet szippantottam a levendulás mentol illatából. Tökéletes - gondoltam elégedetten. Hüvelyujjával felemelte a fejem az állambál fogva és lassan közelíteni kezdett az ajkaim felé. Lágy szerelmes csókot váltottunk. nem siettünk el semmit. Minek? Hiszen előttünk van az örökkévalóság.

Sajnos hamar, túlságosan is hamar tolt el magától. Duzzogva keresztbe fontam a karjaim a melleim alatt és az ablakhoz sétáltam. Utáltam amikor ezt csinálja. Azt hiszi, hogy én egy gyönge harmatszál vagyok. Pedig, ugyan olyan kemény a bőröm, és mellesleg ugyan olyan erős vagyok mint jó maga. Hirtelen, valaki átkarolta a derekam, és lágy csókot lehet a nyakhajlatomba. Megborzongtam szerelmem érintésétől. Erre csak felvillantotta a kedvenc féloldalas mosolyát, és elkezdett kihúzni az ajtón. A tornác előtti fához volt kötve Dan, fehér paripája, Diablo. Óvatosan megsimogattam az állat orrát, és felültem Daniel mögé a nyeregbe. Mivel én tegnap voltam vadászni, így semmi okom nem volt megtámadni szegény lovat, kedvesemnek pedig páratlan az önuralma. Sidney sokszor kérdezi miért nem futunk, hiszen úgy csak pár perc lenne az egész út. De mi értelme elsietni az életet? Ha van alkalmunk élvezzük ki a lehetőségeket. És amúgy is így olyan romantikus. Fehér lovon jött el értem a szőke hercegem, aki nekem adta az örök fiatalság elixírjét is. Nem sokára megérkeztünk a kedvenc helyünkre, a kis folyóhoz ami mellett a hét éve épített fakunyhónk van. Daniel úriemberhez méltón, segített leszállni majd belekaroltam és úgy kezdtük el a szokásos sétánkat. Belül már tiszta ideg voltam. Vajon most megfogja kérni a kezemet? Hiszen már majdnem tíz éve együtt vagyunk. Amióta átváltoztam, egy párt alkotunk.Talán nem akarja, hogy a felesége legyek? Lehet, hogy nem egy ilyen lánnyal akarja leélni az életét mint én vagyok. Hiszen néha az agyamat is otthon hagyom - persze csak képletesen. Hirtelen nagy mennydörgés hasított a fel az erdő békéjét. Én is úgy megijedtem, hogy úgy szorítottam meg szerelmem karját, hogy csodálom, hogy nem tört darabokba. erre csak hangosan hahotázni kezdett. Összeszűkítettem a szemmel néztem rá, mire torkán akadt a nevetés. Még mielőtt leharaphattam volna a fejét, amiért kinevetett eleredt az esőt. Ezt megúsztam Daniel Parks, de ne hidd, hogy ezzel minden elvan intézve! Bosszút követelek - mosolyodtam el gonoszan. Dan felkapott a karjaiba, és beszaladt velem a kunyhónkba.Bent felemelő látvány fogadott. Egy csomó apró gyertya égett szerte szét a házba, a padlón ezernyi vörös rózsaszirom. Még a levegő is bent akadt a tüdőmbe, amikor megláttam az előttem térdelő Danielt. Tehát igaz. Tényleg megakarja kérni a kezem. Velem akar lenni. Nem mással. Velem. Istenem valaki csípjen meg, hogy nem álmodok.

- Stafanie Renhoh, szeretlek amióta kinyitottad a szemed. Miután végig, szenvedtél a pokol tüzén páráddá fogadtál. De én nagy csak a barátod akarok lenni. Azt szeretném, ha az enyém

lenne az idők végezetéig. Lennél a feleségem? - nyitotta fel a kicsi, mélykék bársonydoboz fedelét. A gyűrű vékony pántrésze ezüst volt és a bíborvörös rubint mellett egy kicsit elfordult. Egyszerű, és gyönyörű. Annyira elmerültem a gyűrű tanulmányozásába, hogy válaszolni is elfelejtettem, miközben Dan, aggódva figyelte az arcomat.

- Figyelj ha ez neked gyors akkor... - kezdett volna szabadkozni, de nem hagytam. Ajkaimat az övére tapasztottam és szenvedélyesen csókolni kezdtem.

- Igen, igen és ezerszer is igen! - ziháltam az ajkainak. Boldogan elmosolyodott és felhúzta az ujjamra, a gyönyörű rubint gyűrűt. Ekkor viszont minden olyan gyorsan történt. Hallottam egy nagy durranást, majd éreztem, hogy szerelmem kilök az ajtón. Aztán már csak a tűz ropogását hallottam. Ijedten ugrottam fel a nedves avarból, és visszanéztem az egykori fakunyhónkra. Az

egész lángokba hevert, és Danielt sehol nem láttam. Nem az nem lehet, ő nem....Nem halhat meg!

- DANIEL! - ordítottam magamon kívül.Lábaim összerogytak, és a szívem is meghasadt a látványtól. Egy villámcsapás vettet véget az életének. És ez vetett véget az én vegetáriánus életemnek. Még egy pillantás vetettem a gyűrűmre, és azon gondolkoztam, hogy nem sokára nekem is ilyen bíborvörös íriszem lesz...

Stefanie eljegyzési gyűrűje

9. Hallgass meg!

Sziasztok csajok!

Alicy hivatalosan is visszatért! Na most szünetben összeszedem magam és megint rendszeresen kapjátok majd a friss. Ugye az x-faktornak vége...Az eredménnyel nem egsézen értek egyet, de mindegy. Kicsit gonoszkodtam, rémelem nem haragszotok annyira. Mit szólnátok egy komihatárhoz? Visszatérünk szépen a régi kerékvágásba, így mondjuk egy tízes komihatár ok? Még két hete ment szóval, szerintem nagy nagy kérés. Majd a kövi fejeben ugrunk egy kicsit az időben...Na mindegy majd meglátjátok :D Köszi Szepy a bétázást (L) igen gonosz vagy... Na jól van menjetek olvasni és komizni. Puszi Aly

Edward szemszöge

Ahogy a szél az arcomba csapott és egymás után hagytam el a fákat, közeledve a Denali család otthonába elgondolkoztam a történteken. Az én hülye féltékennyé tévős ötlet miatt majdnem örökre elvesztettem. Az biztos, hogy lesz a húgomhoz pár keresetlen szavam. Ha ő nem találta volna ki, hogy babusgassuk Scarletett akkor Bella nem ugrott volna le a szikláról, ezzel kockára tenni az életét. Bár így legalább megtudtam, hogy nem vagyok közömbös számára. Talán a szíve mélyén még mindig érez valamit irántam. Ha a szerelmünknek akárcsak egy szikrája él még, akkor próbálkozni fogok. Befogom neki bizonyítani, hogy szeretem és, hogy többé sose hagynám el. Első lépésként el kellene mondanom neki az igazat. Arról, hogy miért hagytam el akkoriba és, hogy miért választottam akkor Scarletett helyette. Először meglepődtem, mert sose gondoltam volna Belláról, hogy bántana mást. Mondhatni csalódtam benne. De miután a Denali lányok elmagyarázták, hogy igazából mi történt akkor Alice előrukkolt a fantasztikus ötletével. Most már így utólag nem is tudom, hogy mehettem bele. Egyszerűen egy barom vagyok. Jobb szó nincs rám. Na meg aztán a húgom is kap egy alapos fejmosást. Időközben elértük a Denali villát, ahol Laurent vár ránk. Irina száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el és azonnal a vőlegénye nyakába vette magát. Alaposan szemügyre vette, hogy minden testrésze megvan majd szenvedélyesen megcsókolta. Én illendően elfordultam, hogy ne kelljen látnom, hogy ők boldogok. Elképzeltem, ahogy Bella és én...Jaj milyen szép is lenne.

- Laurent ugye jól van? - lépett oda hozzá Kate, aggódó arccal.

- Fent van a szobájában - mondta csöndesen és átkarolta kedvese derekát. Tanya, Kate nyomában sietett az emeleti szobába, majd lassan mindenki - kivéve Scarletett - bement a házba. Carlise felment Bellához, őt pedig Carmen követte aki nagyon aggódott fogadott lányáért. Mi lent maradtunk mert nem akartuk apámat zavarni, és amúgy se fértünk volna be ennyien a szobába. szerencsére alig tíz perc múlva megjelent Carlisle a lépcsőn és elgondolkozó arccal nézett maga elé. Irina rögtön felkapta a fejét, ahogy mindnyájan.

- Hogy van? - tettem fel a legfontosabb kérdést. Laurent nyugtatólag átölelte szerelmét és simogatni kezdte a hátát. Stefanie egy kicsit kényelmetlenül érezte magát, így meghúzta magát a sarokba. Legszívesebben kitépném az összes haját, amiért bántani merte Őt. A kezeim ökölbe szorultak, és ha Jasper nem küld felém nyugtató hullámokat tuti rávettem magam - újra.

- Mindent rendben van vele. Már csak meg kell várni, hogy felébredjen - válaszolta a fogadott apám és magához ölelte a feleségét, aki már a láthatatlan könnyivel küszködött - Tanya, Kate és Carmen fenn maradt vele.

- Apa, én is felmehetek hozzá? - szólalt meg halkan Alice, Jazz öléből. Rose gondolatai szinte ordítottak felém, hogy hogy lehet a húga ennyire pofátlan. De Esme pillantása elhallgattatta. Carlise bólintott, majd Alice lassú léptekkel elindult, miközben mindenki árgus szemekkel figyelte minden mozgását. Majd eltűnt a lépcső fordulóba.

Alice szemszöge

Csöndben haladtam fel az emeletre, miközben százszor elterveztem mit mondok majd Bellának, ha felébred. Szörnyen szégyellem magam azért amit tettem, pedig ismertem Scarlett igazi arcát mégis hülye voltam. Megakartam tudni, hogy Bellának tényleg olyan ridegek az érzelmei mint mutatja vagy csak ez egy álca. Legalább azt tudom, hogy azzal, hogy mást hívok el vásárolni akkor felkapja a vizet. Ebből adódóan fáj neki ha mást tekintem barátnőmnek, vagyis hát ha egy ilyen ribancot tartom annak. Jaj Alice Cullen, hogy lehetsz ennyire hülye? Miért nem láttad? Miért nem láttad mi fog történni a legjobb barátnőddel? - szidtam le magam. Bár azóta, hogy idejöttünk semmit nem látok. Talán pont Bella miatt. Résnyire nyitottam az ajtót és bekukucskáltam. Carmen Bella kezét simogatta, mellette pedig Kate térdelt. Tanya a közeli fotelből vizslatta testvérét, de amint beléptem rám kapta az üres tekintetét. Most nem az a Tanya Denali volt előtte akit száz éve megismertem. Eltűnt belőle a felszínesség, és végre rendes érzelmeket táplál mások iránt. Per pillanat a nővéréért. Már nem volt benne az a rajongás a bátyámért. Aprót biccentett felém majd visszafordult az ágyhoz. Mind a hárman olyanok voltak mint a szobrok akik a csodára várnak. Odamentem az ágy másik feléhez és letérdeltem a puha padlószőnyegre. A pokolba kívántam magam abban a percben, a tetteimért. Az a lány aki a legjobb barátnőmnek tekintettem, most itt fekszik élettelenül az én hülyeségeim miatt. Egy óra múlva Rose is felnézett, hogy történt e valami változás és mi mind nemet intettünk a fejünkkel. Nővérem helyet foglalt Tanya mellett, és ő is csatlakozott a várokozókhoz.Nem sokára Carmen felállt, és az ablakhoz sétált, majd a hófehér tájat kezdte el tanulmányoz. Átvéve helyé óvatosan megfogtam Bella kőkemény kezét, és lazán megszorítottam. Alig pár perc múlva a szempillái megrebegtek és résnyire nyitotta aranybarna szemeit. Kate amint észrevette ébren lévő húgát a nyakába ugrott.

- Bella felébredt! Bella felébredt! - kiabálta boldogan és jobban szorította magához a barna hajzuhatagot. Elhúztam a kezem és az ölembe mélyesztettem. Lehajtott fejjel vártam, hogy Bella észrevegyen és elküldjön a fenébe. Mindegy mit tesz meg fogom érdemelni de akkor is végig fogja hallgatni a mondani valóm. Úgy tűnik kezdek olyan mazoista lenni mint Edward. Nem kellett sokáig várnom, mert alig két másodperc múlva már éreztem is a lyukat égető tekintetét rajtam. Szólásra nyitottam a számat, ám ő megelőzött.

- Ha azért jöttél, hogy beszámolj a Scarlettel együtt töltött délutánodról, kösz de nem vagyok rá kíváncsi - fordult át a másik oldalára, és összefonta a kezeit a melle alatt. Várakozóan néztem a többiekre mire vették a lapot és kimentek a szobából. Bár Rose összeszűkített szemekkel vizslatott, és nagyon makacsul maradni akart de végül ő is távozott. Törökülésbe helyet foglaltam az ágy végében, hogy kényelmesen tudjunk beszélgetni.

- Na akkor most szépen meghallgatsz engem. Utána azt csinálsz amit akarsz de végig fogsz hallgatni - mondtam magabiztosan. Nem szólt egy szót se, csak mereven nézett maga elé - Hol kezdjem?

- Talán az elején - mondta csöndesen, de komoly,érzelem mentes hangon.

- Akkor kezdem ott mi történt 54 éve. A buli után Edward bejelentette, hogy elköltözünk. Azt mondta nekünk otthon kell maradnunk, és nem beszélhetünk veled semmilyen módon. Megtiltotta, hogy elköszönjek tőled. A mobilomat is elvette, hogy azt se tudjam használni - mondtam felháborodva és elkezdtem járni fel, s alá a szobába.

- Már ne is haragudj, de ha jól tudom felnőtt nő vagy nem de? Akkor miért hagytad magad? - fordult végre felém. Sajnos az arcáról semmi érdeklődést nem tudtam leolvasni, de már az is haladás, hogy meghallgat.

- Mert nem akartam összeveszni vele. Tudod, én Edwardot sokra tartottam addig amíg más emberek érdekeit nézte. Na meg amíg foglalkozott az érzéseikkel. Volt egy csúnya vitánk a költözés előtti nap. Kicsit elszaladt velem ló, de csak az igazat mondtam. Aztán nem szóltunk egymáshoz egy jó ideig. Igyekeztük a másikat levegőnek venni. Szörnyű hónapok voltak azok. Végül Edward lelépet, hogy ne rontsa a levegőt. Vagyis ő így fogalmazott. Aztán volt egy látomásom rólad, ahogy elméletlenül fekszel a kihalt réten. Meg láttam egy fekete árnyat aztán minden elsötétült. Azt hittem meghaltál. Ezek után az egész család szétbomlott. Mindenki járta a maga útját. Rose és Emmett rengeteg veszekedtek mikor meglátogattuk őket. Rosalie el is ment egy két napra, mert Em elég durva dolgokat vágott a fejéhez. Valami olyasmit, hogy ha ő nem lenne olyan csökönyös még mindig együtt lenne a Cullen család, és te az lennél. Cullen. Aztán úgy húz- harminc év múlva megbántuk, hogy egyedül vagyunk. Megpróbáltunk újra egy család lenni, és játszani az egyszerű földi halandót. Aztán pedig megkaptuk a meghívót és idejöttünk - fejeztem be, de magamba tudtam, hogy most jön még csak a neheze. Ránéztem Bellára, aki még midig ugyan úgy ült mint pár perce.

- Oké, ennyi vagy van még valami ami nyomja azt a kicsi szívedet? - kérdezte gúnyos mosollyal az arcán.

- Megváltoztál - motyogtam.

- Igen már nem az a kicsi esetlen Bella vagyok aki akkoriban. Már megtudom védeni magam. Oh, és még pár újdonság. Vannak érzéseim is, na meg el tudom dönteni nekem mi a jó. Arról ne is beszéljünk, hogy nekem senki nem parancsolhatja meg, hogy mit csináljak. Ellentétbe veled. És tudod, ha neked jelentettem volna valami akkor nem engedtél volna más akaratának és eljöttél volna hozzám - mondta keserűen és könnyedén felszökkent az ágyról és kinyitotta az ajtót, hogy kitessékeljen.

- Kérlek gondolkodj mit mondtam. Nem akarom újra elveszíteni a legjobb barátnőm - kezdték egy szúrni a szemem e nem létező könnyeim és kiléptem a szobából. Ezután hangosan bevágta az ajtót, én pedig visszamentem szerelem védelmező karjaiba, arról álmodozva, hogy Bella egyszer újra a legjobb barátnőm lesz. Örökre.

Új blog!

Sziasztok!

Ma egy újabb bloggal bővült a blogvilág. Már fent van a prológus is. Nézzetek be lécci és biztassatok komikkal *.*

http://feleloseg.blogspot.com/

A frissről per pillanat semmit nem tudok. A hetem tele van dogákkal,és tz-kel. De ígérem sietek, és ugye már nem sokára szünet :) Ha valakinek van ötlete a karácsonyi ajándékra az írjon nekem egy e-mailt :D vicasy@gmail.com. Minden ötletet szívesen várok. Lehet egy külön novella aminek te írod le az alapját vagy, hogy legyen plusz feji vagy amit akartok. Rátok bízom!

Puszy Aly

Sajnálom...

Sziasztok csajok :)

Nem is tudom hol kezdjem...Szörnyen sajnálom a de a mai friss elmarad :( Egyszerűen elvagyok maradva az összes blogomon. Ma öt óra után kezdtem bele és egyszerűen elakadtam. Most sírok Veca miatt szóval ilyen lelki állapottal tuti, hogy depi fejit hoznék. De a legnagyobb baj, hogy egyszerűen nincs meg a fejembe a feji és így nem tudok haladni...Én már előre éreztem amikor azt mondták, hogy szombaton suli. Neki álltam Edward szemszögének, de egyszerűen nincs egy ép gondolatom se. Amióta hazajöttem a fejlécen dolgozok. Ez vette el a legtöbb időmet. Örülök, hogy ma feltudtam rakni a Mikor elmentélre a frisst. Akinek van kedve nézzen be lécci kiraktam a Blogjaim listába :) Előre is köszi. Megpróbállak majd titeket kárpótolni ígérem. Kérlek ne haragudjatok. Így is szörnyen érzem magam. Szerdán Bécsbe voltam, csütörtökön osztálybulink volt -a telóm is eltűnt - tegnap meg nagyban írtam. Megpróbálom holnapra hozni a frisst, de semmit nem ígérhetek...Most éppen a karácsonyi meglepiteken dolgozok :D Csak egy kérésem lenne. Nézzetek már ide be: http://www.facebook.com/pages/Stefanie-Renhoh/181826448497148 Még egyszer bocsánat és puszillak titeket Aly

8. A lélek fájdalma

Sziasztok drágáim :)

Meglepetés! Mikulás-ra gondoltam megleplek titeket egy plusz fejivel. Nagyon boldog vagyok, hogy egy nap alatt 9 komi gyűlt össze (L) Ti nem nagyon szeretitek most a Cullenéket, ahogy olvasom a komikba. Joggal utáljátok Edwardot és Alicet, de a többi Cullen mit vétett? xD Szepym-nek köszönöm a bétázást. Ezzel nem marad el a szombati friss se. Nem nagy szám, de ma csak ennyire futotta. Boldog Mikulást mindenkinek és jó olvasást. A komiknak még mindig nagyon örülök :)

Puszy Aly

Bella szemszöge

A halál békés, a lét nehezebb. Elmenekülni a félelmeid elől, nem megoldás. Ha elmenekülsz szeretteid, barátaid esetleg az ellenségeid elől azzal semmit nem oldasz meg. Lehet, hogy valaki örömtáncot jár, hogy meghaltál, de lehet hogy lesznek olyanok akik meggyászolnak. Megéri azoknak fájdalmat okozni, akik szeretnek? Egyértelműen nem. De ha már túl sokszor tört darabokra szíved, úgy látod nincs más megoldás. Azon az elven vagy, hogy a családod elfelejt és éli tovább az életét, nélküled. Aztán kívül látóként megszemléled a világot és rájössz tévedtél. Mindenki tévedhet, hiszen tévedni emberi szokás. Mennyi mindent visszacsinálnál, ám nem tudod, hogy lesz-e rá alkalmad. Én se tudom. A lelkem elhagyta a testemet és most látom milyen következményeket von maga után egy rossz döntés. De ott van az a de szócska, ami nem hagy nyugodni. De mi van ha ez csak egy álom? De mi van ha a félelmeim valóra válnak? De mi lesz ha elveszítem a családom? És mi lesz ha elveszítem a szerelmem, még akkor is ha azt mondta, hogy nem vagyok elég jó neki. Képes lennék Neki fájdalmat okozni. Nem. Soha nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy miattam szenvedett. Most pedig a szellemem lát mindent. Ahogy a nővéreim egymás vállán sírnak, ahogy az egyetlen bizalmasom a férje karjaiba vigasztalódik, ahogy a gyilkosom lehajtott fejel gyötrődik és látok egy kárörvendő vigyort. Scarlett Stone örült, hiszen minden a terve szerint alakul, és eltakarította az útból az egyetlen akadályt. Engem. Hiszen ki élne túl egy több kilométeres zuhanást? Valószínűleg mind azt hiszik, hogy az éles sziklák szétszakították a testemet és az áramlat elvitte őket messzire. Csak azt nem értettem, hogy akkor én miért látom mind ezt? Miért nem vagyok a pokolba? Miért nem szenvedek a bűneimért? Végig sétáltam a családtagjaim közt és együtt sírtam velük. Meg se tudtam érinteni őket, hiszen nem volt testem, csak szellemen volt köztük. Egyszer csak megszólalt Irina telefonja. Mindannyian - kivéve Őt, aki még mindig a kezébe rajtette az arcát - egyszerre fordultak a testvérem felé. Amint elolvasta az üzenetet az arcán egyszerre ült ki a boldogság és a megkönnyebbülés. Én mögé szálltam,és onnan tudtam meg az örömhírt, hogy kaptam még egy esélyt az élettől.

- Laurent megtalálta Bellát - jelentette ki boldogan. Már nem vártam meg a családom reakcióját, haza felé vettem az irányt. Átmentem a fákon,leveleken és a ház falain is. A lábaim önálló életre keltek és a szobám felé indultak. Viszont az ajtó előtt megtorpantam. Nem tudom mit kell tennem, hogy újra egy legyen a testem és a lelkem. Talán ha összeillesztem a kettőt. Nagy levegőt vettem és benyitottam. Laurent ült az ágyam mellett, és a jéghideg kezemet szorongatta. Érdeklődve néztem végig magamon. Ha lehetséges még fehérebb voltam, szemeim alatt a lila karikák megduplázódtak. Élettelen voltam. Mint egy héj, ami belül üres. Viszont amikor a szellem kezemet hozzá érintettem a hús-vér kezemhez - ami nem régen még külön volt a testemtől - mintha egy árnyalattal világosabb lett volna. Ez az egyetlen esélyem - gondoltam és egyesültem a testemmel. Most már régi ismerősként üdvözöltem a sötétséget.

Stefanie szemszöge

Nem értettem miért akarta ez a lány, hogy megöljem. Hiszen van két szerető családja. Én mit nem adnék akár egyért is. És itt van ez a fiú, akinek rengeteg szép emléke van, kettőjükről. Igen látom az emlékeit, ez az én tehetségem. Csak Bella emlékei sötétek számomra. De ahogy látom azt a szerelmes pillantást, összefacsarodik a szívem. Régen rám is így néztek. Én is vegetáriánus voltam, ám ami óta a kedvesem elment, öldöklésbe fojtom bánatom. Már régóta szeretnék visszatérni az előző életmódomhoz, de egyedül nem megy. Próbálok csak olyan embereket gyilkolni akik szörnyű dolgokat vittek véghez. De ha valamelyik család segíteni nekem talán túl tehetném magam a gyászon. Bár nem hinném, hogy azok után amit tettem bárki is szívesen segítene nekem. Hiszen most ők is gyászolnak. A csöndet az egyik szőke lány mobiltelefonja törte meg.

- Laurent megtalálta Bellát - szólalt meg boldogan. Megkönnyebbültem. Akkor talán szegény lány mégse öltem meg. Hirtelen a bronzvörös hajó srác felpattant és dühösen hozzá vágott a fához. Olyan gyorsan történt, hogy védekezni se tudtam. Bár a fa húzta a rövidebbet.

- Neked meg mi bajod van? - sziszegtem mérgesen.

- A te hibád! Hogy merted bántani Bellát? - mondta dühtől izzó szemekkel.

- Már ne is haragudj de az ő döntése volt. Én csak teljesítettem a kérését, és szerintem jó oka volt az öngyilkosságra - mondtam és egy figyelmeztető morogás szaladt fel a mellkasomból.

- Szerintem nem most kéne ezt megbeszélni, Bellának szüksége van ránk - állt közénk a pöttöm vámpírlány.

- Jókor használod az eszed Alice. Nem tudtál volna erre akkor rájönni mielőtt barátkozni kezdtél volna azzal a kis boszorkánnyal? - horkant fel a másik szőke lány, aki természetfeletti szépséggel rendelkezett - Nem Stefanie-t hibáztassátok. Bella döntött úgy hogy megakar halni. Most a sors adott egy második esélyt nekünk. Talán mostantól jobban megbecsülitek szegény lányt - meglepett, hogy kiállt mellettem. Még soha senki nem adott igazat nekem.

- Igaza van Rosalie-nak. Nem szalaszthatjuk el ezt az esélyt. Talán a nővérem élete múlik ezen - szólalt meg a másik szőke lány. Az emlékei szerint Kate nek hívják.Mindenki bólintott és elkezdtek futni a hát felé. Nekem viszont földbe gyökerezett a lábam. Nem tudtam, hogy utánuk menjek-e vagy folytassam egyedül az életem. Meglepetésemre a szőke szépség, Rosalie kedves mosollyal az arcán közelített felém.

- Nyugi nem harapok. Rosalie Hale vagyok - nyújtott kezet.

- Stefanie Renhoh - ráztam vele kezet.

- Ha szeretnél maradhatnál, nálunk egy kis ideig. Ha Bella felébred biztos fog örülni neked, és ha akarod segíthetnénk áttérni a vegetáriánus életmódra - kikerekedett szemekkel néztem rá. Lehetséges, hogy egy vámpír rosszul halljon?

- Tessék? Komolyan segítenétek?

- Hát a fogadott apám Carlisle biztos tudna neked segíteni, és biztos örülni fog ha megtudja, hogy te is áttérnél a mi életmódunkra - mosolygott rám kedvesen.

- De nem zavarnák? Már mint ha nem vetted volna észre majdnem megöltem az egyik családtagotokat - világítottam rá a tényekre.

- Igen, tudom. De szerintem Bella biztos szívesen látna.

- Aha biztos - motyogtam és követtem őt haza felé.

Bella szemszöge

A fejem hasogat, a végtagjaim olyanok mint az ólom. Az emlékeim ködösek, sőt alig emlékszek valamire. Csak a zuhanásra, a lányra és a családom arckifejezésére. Edward féltő arcára...Nem Bella ne álmodozz. Nem szeret fogd már fel! - szidtam le magam. Lassan érzékelni kezdtem a körülöttem lévő jelenlétét is. Talán négyen vagy öten voltak a szobába. Valami hideg szorongatta a kezem, ami nagyon jól esett. Furta az oldalam a kíváncsiság, hogy kinek köszönhetem ezt a jó érzést, de szemhéjam nem engedelmeskedett. A többszöri próbálkozásom után végre sikerült résnyire nyitnom a szemem. Az első akit észre vettem Kate volt. Amint meglátta a nyitott szemem felugrott a székről és kiabálni kezdett, rajta kívül a szobába még Rose, Tanya és Carmen tartózkodott.

- Bella felébredt! Bella felébredt! - sikította boldogan és a nyakamba vetette magát. Ekkor viszont a jól eső hideg eltűnt. Oldalra fordítottam a fejem és olyas valakivel találtam szembe magam, akit nem zsívesen látok - még.

- Te meg mit keresel itt? - nyöszörögtem nagy nehezen. Kate elengedett és rá nézett a hívatlan vendégemre, aki szólásra nyitotta a száját.

7. Az elveszett bárány

Sziasztok drágáim :)

Na mivel voltatok olyan kedvesek, hogy nem tetetek el láb alól - bár gondolom páran vasvillával rontottak volna nekem - megírtam a frisst :D Az egyik névtelen komizóm Rose szemszögét kérte, tehát az ő szemszögét neki küldöm. 14 komit kaptam az előző fejihez. Szörnyen boldog vagyok, és ha továbbra is ennyi lesz a komi szám egyre boldogabb fejik lesznek...:P Szepy felkelése nagyon menő lett. Tehát felkelők a fejit nektek küldöm olvassátok kaszákkal és szereséket az írót! A kép ne tévesszen meg titeket! Ez még a LEHETSÉGES jövő...Egy kis háttérzene is jár a fejihez http://www.youtube.com/watch?v=PG2J-74N24c na most mondjátok, hogy gonosz vagyok. Na befogom mert túl sok a rizsa.

Puszy Alicy Cassy Cullen

Rosalie szemszöge

Szörnyen dühös voltam a bátyámra és Alice-re. Eddig állandóan azt hangozatták, hogy mennyire szeretik Bellát, most meg inkább Scarletthez szaladnak, mint szegény lányhoz. Viszont amikor Bella sírva rohan, el akkor már érdekli őket. Röhej a köbön. Végül Tanya ment utána, hogy beszéljen vele a történtekről. Edwardot le kellett fogni, hogy ne menjen azonnal az erdőbe. Bár nem tudom, hogy erdőirtáson törte a fejét, vagy Bellával akart beszélni-bár szerintem arra semmi esélye nem lett volna. Amikor viszont a szülők megláttak a felfordulást a nappaliba, hát mit ne mondjak nem voltak boldogok. De ők nem voltak tanúi miket vágott a kis ribanc Bella fejéhez. A helyébe én tuti letéptem volna a fejét. Edwardot és Alicet szinte az ujja köré csavarta az a kis boszorka. Még Emmett (!) is megkérdezte, hogy nem-e fáj e semmije. Komolyan úgy érzem magam, mint egy megcsalt feleség, és szerintem van is miért. Csak én és a Denali lányok voltunk józanok, hogy nem estünk térdre a házi sárkány előtt. Ma mindenki megzakkant vagy mi a jó fene történt a világgal? Nem bírtam tovább nézni,ahogy mindenki körül ugrálja Miss Mindent Megkapok Hercegnőt ezért a teraszra mentem friss levegőt szívni. Komolyan hányni támad tőle kedvem, persze csak képletesen. Nagy levegőt vettem és teletöltöttem a tüdőm az oly felesleges oxigénnel, hogy egy kicsit lenyugtassam magam és ne ugorjak azonnal neki annak a kis...Á már kedvem sincs neki valami gúny nevet találni. Nem sokkal később- vagyis pár perc múlva - megjelentek a lányok is, és az arcuk alapján ők se nagyon díjazták Scarlett színészkedését.

- Ez a csaj egy kis kígyó - morogta Irina mikor oda értek mellém.

- Nem is értem, hogy tudja Garrett elviselni ezt a nőt. Nekem már a jelenlététől is feláll a szőr a hátamon - mondtam fancsali képpel Kate.

- Detto - forgattam meg a szemem - Na és mi van veled és a boszorka tesójával? - vigyorodtam él kacéran.

- Hát nem is tudom, de amikor vele vagyok mindent rósaszínba látok. Nem érdekel a heti divat,se a körmöm csak Ő. Olyan jó vele - sóhajtott fel álmodozóan. Irinával összenéztünk és egyszerre közöltük a tényt álmodozó barátnőkkel.

- Te szerelmes vagy!

- Mi én? Dehogy, én csak... - tiltakozott rögtön ám a mondat felénél elakadt - Nem lehetek szerelmes, hiszen alig ismerem.

- Attól még létezik szerelem első látásra. Velem is ez volt Laurentel és gondolom Rose is így érzett Emmett iránt - simogatta meg testvére hátát Irina.

- Jaj ne is említsd a férjemet - emeltem égnek a szememet - Őt is megátkozta Scarlett bibircsókos boszorkány.

- Még jó, hogy a vőlegényemnek helyén van az esze - horkant fel Irina.

- Mázlista - morogtam az orrom alatt. Ekkor viszont egy Bella rohant ki az erdőből, majd utána Tanya. A barátnőm az ablakhoz suhant, ám akkor a mosolya - ami gondolom Tanya műve - lefagyott az arcáról. Szaporábban szedte a levegőt, de mire odaértem volna hozzá újra befutott az erődbe. Sajnos most már több fa bánta meg a vámpírerejét. Kíváncsi lettem ezért én is megnéztem mitől rémült meg Bella. Hát mit ne mondjak a látvány letaglózott. Az én barom bátyám átölelte a kis vörös ribancot és az idióta törpe húgom meg a térdénél guggolt. Már indultam volna, hogy leordítsam a fejüket a Mi a jó fenét csináltok szöveggel amikor Scarlett Alice-hez fordult.

- Előbb eszek emberi kaját, minthogy veled vásároljak - válaszolta gúnyosan majd kiszakította magát jéggé fagyott bátyám kezei közül. Hogy lehet valakinek ekkora képe? -kérdeztem magamtól és beléptem a szobába. Lazán nekidőltem az ajtófélfának és megszólaltam.

- Gratulálok, megint sikeresen elüldöztétek Bella - szólaltam dicsérően mire mind ketten rám kaptak a tekintetüket.

- Miért? - suttogta Alice.

- Talán azért mert többre tartjátok ezt a csitrit mint Őt! Komolyan eldobom tőletek az agyam. Eddig azt hangoztattok, hogy mennyire szeretitek, erre meg jobban érdekel titeket az a ribanc mint Bella, akinek szerintetek, hogy esik ezt látni? - kiabáltam dühösen. Erre már az egész család a Denaliakkal együtt a nappaliba volt. Nagy mázlimra a Stone testvérek is.

- Rose drágám nyugodj meg - tette a vállamra a kezét Emmett de én egy mozdulattal lesöpörtem.

- Nem akarok megnyugodni. Csak leakarom tépni Scarlett fejét - morogtam és már neki ugrottam volna, ha a drága párom és az érzelmes bátyám le nem fog.

- Rosalie kérlek nyugalom, nem old meg semmit a verekedés - szólalt meg a fogadott apám szokásához híven nyugodt hangon.

- Legszívesebben én is letépnék a kis szuka fejét, de jobban izgat a húgom hogyléte - lépett be a helyiségbe Tanya - és az erdőé.

- Majd később lerendezzük ezt a vitát, inkább most keressük meg Bellát - jelentette ki határozottan Eleazar. Komoran bólintottam és elsőnként vettem be magam a hóval borított erdőbe. Néha láttam kidúlt fákat vagy szét aprított sziklákat, aminek a halálát minden bizonnyal az elveszett báránykánk okozta. Egyszer csak beleütköztem az egyik családtagba, Edwardba. Arcán csak a szín tiszta aggódást véltem felfedezni. Még mielőtt bármelyikünk is szólt volna meghallottunk egy ismeretlen vámpír hangját.

- Biztos, hogy ezt akarod? Biztos van családod akiknek hiányozni fogsz - az ismeretlen vámpír győzködni próbált valakit. Valakit, akit éppen több mint tíz vámpír keres.

- Nyugodj meg, ellesznek nélkülem - motyogta. Edwardal összenéztünk, és minden bizonnyal az én arcom is ugyanazt tükrözte mint az övé: Félelmet. Azonnal futásnak eredtünk és a családunkkal egyszerre létünk ki a fák közül. Kellett páran pislognom, hogy elhiggyem tényleg jól látok. Bella kar nélkül, sérülésekkel állt a sziklaszirt végén. Szemeit csukva tartotta mintha már szívesen várná a halált. Résnyire nyitotta őket, de amint meglátott minket a tekintete elhomályosult, mint amikor Alice-nek látomása van.Abban a percben mindannyian lefagytunk, egyikünk se mozgott még levegőt se vett. Így nem tudtuk megakadályozni a katasztrófát. Bella egyetlen lépéssel eltűnt a szemünk elől. Csak Edward és Laurent cselekedett. A bátyám már indult volna szerelme után, ám Irina vőlegénye megelőzte. Az előbbi a szikla végénél összerogyott, és a fejét a kezébe temette. Esme volt az első aki oda mert menni hozzá. Letérdelt mellé és nyugtatóan a hátát kezdte simogatni, egészen addig amíg Ő is halk sírásba kezdett. Mindenki magába zuhant. Én Emmett vállába rejtettem a fejem - most nem érdekelt mit művelt korábban - és a többiek is a párjaikkal vigasz tolódtak. Tanya és Kate egymás vállán sírtak a nővérük miatt, ám Irina két közeli családtagjáért hullatott könnyeket. Senki nem tudta mi lesz ezután.

Laurent szemszöge

A jéghideg vizet szerencsére nem érzékeltem, így könnyebb volt megtalálni Bellát. Hogy lehet ez a lány ilyen hülye? Meg akarja magát öletni egy nomáddal amikor van egy szerető családja akiknek szükségük van rá. Na meg itt vannak a Cullenék is akiken látszik, hogy szeretik a testvéremet. Biztos vagyok benne, hogy egy nagy félreértés történt 54 éve. Amikor láttam őket a baseball pályán, elhittem volna a lány vámpír mert olyan erősen kötődött Edwardhoz, és ez viszont is igaz. Viszont amikor az erdőben találkoztunk látszott rajta a fájdalom, és a Cullen fiú iránt érzett szerelme. Ebben a pillanatban megláttam a tenger fenekén fekvő elveszett vámpírlányt. Arca még a szokásosnál is fehérebb volt, ruhái átáztak és gondolom eszméletét vesztette az ugráskor. Leúsztam hozzá és óvatosan a kezembe vettem majd minél gyorsabban igyekeztem fel a felszínre. Amint elérte a lábam a talajt, az ájult húgommal a kezembe kezdtem el futni a házunkhoz. Legszívesebben kedvesemhez rohantam volna, de azzal vigasztaltam magam, hogy nem sokára a feleségem lesz. Amint berohantam a házba, és Bellát felvittem a szobájába, idegesen kerestem ki szerelmem nevét a telefonból.

Irina megtaláltam Bellát! Gyertek haza gyorsabb a nővéred eszméletét vesztette.

Szeretlek Laurent

Amint elküldtem az SMS-est visszamentem Bella szobájába és egy széket húztam az ágya mellé, majd helyet foglaltam rajta.

- Minden rendbe jön. Megígérem - szorítottam meg kőkemény kezét. Mindent megfogok tenni, annak érdekében, hogy Bellát boldognak lássam - még ha ehhez meg kell szabadulnom Scarlett Stone-tól is.

6. Zuhanás

Sziasztok drágáim!

Itt vagyok egy kegyetlen fejivel :D Valószínűleg az utolsó mert ha elolvassátok kaszákkal rohantok megölni :P Tudom, hogy boldog fejit ígértem de nem volt hozzá ötletem. Az új szereplők nem más mint Szepy! Képet majd tőle kapok és nem tom milyen hosszú életű lesz-e, majd attól függ milyen gonoszságokat visz véghez az én drága barátnőm. Ezek után már csak jobb dolgok következnek ígérem! Bármennyire is szeretnétek nem fogom kinyírni Scarlettet túlságosan is szeretem (L) Majd talán össze állítom Stefanieval ;D Asszem ez eddig a legeseménydúsabb feji amit eddig írtam. Köszi a komikat amit az előző fejihez írtatok és lécci ide is írjatok (bociszemek) örüljetek, hogy még nincs komihatár...de ha nem írtok bevezetem.Idegesít hogy itt rinyálok? Akkor nyomás olvasni és KOMIZNI! Én addig keresek egy biztonságos búvóhelyet :)

Puszy Aly

Bella szemszöge

Csak futottam, hátra se nézve, és elmerültem az erdő sűrűjébe. Nem, ez nem történhet meg velem. Az életem értelmét - aki nem szeret - és a legjobb barátnőmet - aki szintén szarik rám - jobban érdekli egy kurva mint én. Az este, még arra gondoltam, hogy leülök beszélgetni Alicel, de ezek után lesheti. Miért voltam olyan hülye, hogy elhitettem magammal, hogy talán mégis szeretnek. Scarlett-nek mindenki bedől, csak én meg Kate tudja milyen boszorka tudd lenni. Annak idején még egyedül volt amikor találkoztunk, és a nővérem akkor pasiját is elcsábította egy ágytornára. Aztán kiderült, hogy sose szerette Kate-et, csak biztos családi hátteret akart magának. Aztán elment egy időre, azt mondta magányra van szüksége, hogy feldolgozza történteket. Amíg nem volt itthon Scarlett találkozott Garrettel és mint testvérek, hagyták el Denalit. Úgy tűnik Irina meghívta őket az esküvőre, mert Ő nem ismeri a boszorkány sötét oldalát. Viszont van egy jó oldala is. Végre egy újabb Denali lány találta meg a párját. Már csak én és Tanya maradtunk szingliként, és én nem is tervezek változtatni ezen az állapoton. Az erdőre már leszállt az éj, és vastag hótakaró borította az egész tájat. Lassítottam a lépteimen, és már lehetett hallani a lábam alatt lévő hó recsegését. Nem sokkal később, amikor már egy nagy fa ágán csücsültem, a vastag felhőkből elkezdtek hópelyhek hullani. Összevissza szállingóztak a levegőbe, míg végül hozzáragadtak a földön lévő társaikhoz. Dúdolgatni kezdtem az altatóm, és vissza gondoltam az emberi életem boldog pillanataira. Az első napom a suliba. Ahogy az ebédlőbe megpillantottam Edwardot. A tekintete, amikor megérezte az illatom a biológia terembe. Amikor először hozzám szólt, és megmentett Port Angelesben. Amikor együtt vacsoráztunk, és elmondta, hogy mi is ő valójába. A rétünk, és az első csókunk. Amikor először kimondta, hogy szeret. A baseballozás, és James. Phoniex, a balett terem. A végzetes szülinapi buli...Ezek azok az emlékképek amiket igyekszek kiűzni a fejemből. De az a mondat ami a szerelmünket jellemezte, még mindig ott csengett a fülembe.

Az oroszlán beleszeret a bárányba.

A gondolataim közül a levelek suhogása, és az ágak reccsenése ébresztett fel. Nem kellett kinyitnom a szemem, hogy tudjam ki az aki utánam jött.

- Minden rendbe van? - törte meg a csendet.

- Persze, nincs semmi baj nyugodtan haza mehetsz ne aggódj - hazudtam neki szemrebbenés nélkül. Baj az van, de hogy még mekkora, de nem akartam hisztis picsa lenni aki azon is felkapja a vizet ha a volt pasiját a legundorítóbb ribanccal látja együtt. Az nem én lennék.

- Engem nem csapsz be Bella. Tudom, hogy fáj és, hogy még mindig szereted, azok ellenére is amit tett.De látszik rajta, hogy nem vagy közömbös számára. Ahogy rád nézz... - ekkor már kinyitottam a szemem, hogy lássam az arcát. Együttérzés, szerettet és hitetlenkedés. Az én nővérem, aki emberként leginkább a föl alá kívánt volna. Erre a gondolatomra felnevettem, hiszen ha belegondolok milyen rég is volt az.

- Min nevetsz? - kérdezte homlok ráncolva.

- Csak arra gondoltam, hogy még 54 éve te is a halálomat kívántad volna, hogy a tiéd legyen Edward - vallottam be az igazat. De rögtön rájöttem, hogy rossz ötlet volt, ugyanis a szavaim után Tanya arca fájdalmas maszkba torzult.

- Akkor még tényleg bármit megtettem volna. Vegetáriánus volt, jóképű és gazdag. Akkor még nem sok szingli vega vámpírt ismertem. De őt nem érdekeltem. Nem tudtam mi a baj velem. Szép vagyok, egy az étkezési szokásunk és mindenki örült volna ha végre Ő is megtalálja a párját. Aztán jöttél te mint egy meteor, és elcsavartad a fejét. Bosszantott, hogy egy embernek sikerült az amivel én több évtizedig próbálkoztam. Hallottam mi történt veled James-el és akkor azt kívántam, bárcsak megölt volna és akkor szabad lett volna a pálya. Boldog voltam, amikor megtudtam, hogy Edward szakított veled. De aztán megtaláltunk az erődbe és láttam milyen boldogan szaladnál a halálba - rosszallóan megcsóválta a fejét, és a szemembe nézett - A többiek nem mondták, de én voltam az aki egészen Alaszkáig cipelt. Láttam a fájdalmat az arcodon, de nem az átváltozás fájdalmát élted át hanem azt amit Ő okozott. Nem mozdultam mellőled három napon keresztül. De amikor elmondtad mi történt veled, és láttam az arcodon mit érzel miközben mesélsz kiszerettem Edwardból, de ezt már te is tudod - egyszer se szóltam, közbe miközben mesélt. Nem is tudtam volna mit mondani.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad - mosolyogtam rá halványan és megöleltem.

- Szívesen. Verseny? - villantotta ki ragyogó fogsorát, és már ott se volt.

- Hé, ez nem ér! - kiáltottam utána és futásnak eredtem. Utáltam, ha csal, de azt még jobban ha nem nyerek. A leggyorsabb futó vagyok a családban és ezt bizonyítottam is mert megelőztem Tanyát. Amint megláttam a házat lassítottam mert megakartam bizonyosodni róla, hogy Scarlett nincs a nappaliba. Sajnos nem volt szerencsém mert ott ült a nappaliba Edwardal és Alicel az oldalán. A férfi akit a világon legjobban szeretek átölelte a vállát, a kobold arcú barátnőm pedig folyamatosan fecsegett neki valamiről. Szemembe láthatatlan könnyek szöktek, még levegőt is elfelejtettem venni, a fájdalomtól Aztán meghallottam Alice dallamos, szoprán hangját és a szívem újra darabokra tort.

- Scarlett nem jössz el velem vásárolni? - Nem! Nekem kéne vele elmenni vásárolni. Engem kéne Edwardnak átölelnie. Mi történt a világgal? Talán élvezik, hogy kínozhatnak? Hogy ezer darabra törhetik a mellkasomba lévő halott szervemet? Én ezt nem bírom, ezt nem lehet kibírni - sikítottam magamban és Tanyát félrelökve, újra az erdőben találtam magam. Féltékeny vagyok? Lehet, már ezt se tagadom. Az előttem lévő fán megjelent Alice törékeny kis alakja. Olyan erővel döntöttem ki a fát, hogy az erdő is belerázkódott. Talán kezdek meghülyülni, hogy már hallucinálok is? Ha jól emlékszem emberkoromba se volt más a helyzet, tehát ezt a szokásomat is biztos megtartottam. Scarlett is megjelent, arcán gonosz mosoly virított. A mellkasomból egy hangos morgás szaladt fel, mire a hallucinált boszorkány vigyora még szélesebb lett én pedig hatalmas erővel ütöttem meg. Mint a füst úgy széledt szét, a mögötte lévő szikla viszont nem úszta meg ilyen könnyen. csak most fogtam fel, hol vagyok. Már nem az erdőben, hanem egy sziklaszirten álltam. Nem akartam megnézni, mekkora a távolságra van innen a föld. Vajon mi lenne a helyes leugrani és véget vetni az életemnek, vagy vissza menni a családomhoz és szembe nézni velük. Valahogy az első variáció, sokkal jobban tetszik...Az orromba bekúszott egy ismeretlen vámpír szaga. Szembeálltam az erdővel és vártam. Nem kellett sokáig mert pár perc múlva megjelent egy nomád vámpír. Szokásos utazó ruhába volt, sötétbarna hajában levelek,ágak díszelegtek. Rubintvörös szeme érdeklődve nézett rajtam végig, majd támadó állásba helyezkedett és figyelmeztetően rám morgott.

- Nem akarlak bántani. A nevem Isabella Denali, röviden csak Bella - mutatkoztam be neki. Gondolom, felfogta, hogy nem akarom bántani mert felegyenesedett és köszöntés képen biccentett.

- Stefanie Renhoh vagyok.

- Kérhetnék egy szívességet? - félve bólintott - Ölj meg!

- Tessék? - kérdezett vissza hitetlenkedve. Gondolom nem minden nap kérnek tőle ilyet. De én már nem akarok ebbe az átkozott világba tovább élni. Döntöttem, és talán Alice látja...

- Jól halottad ölj meg. Légy kegyetlen vess véget az életemnek!

- Biztos, hogy ezt akarod? Biztos van családod akiknek hiányozni fogsz - próbált meg lebeszélni.

- Nyugodj meg, elesznek nélkülem - engedtem meg egy utolsó mosolyt magamnak. Behunytam a szemem, és vártam a fájdalmat. Először nagy csapást éreztem a derekamnál, majd a fejemnél. Egy mozdulattal kitépte mind a két kezem, és én megengedtem magamnak egy sikítást. Fájt, de már nem csak a szívem a testem is. Egyszer csak véget ért. Stefanie nem kínzott tovább.Résnyire nyitottam a szemem és megláttam a Cullenéket és a Denaliakat. A kis boszorkán kívül, mindenki arcán kiült a félelem. Aztán a szemem előtt, mint egy látomás megjelent a legnagyobb félelmem.

"Az esküvői díszek között Edward átölelte Scarlett derekát és csókot nyomott a szájára. Mindenki mosolyogva figyelte őket, majd Alice a nyakába ugrott.

- Gratulálok nektek te vagy a tökéletes lány Edward számára, Bella hozzád semmi. A legjobb barátnőm vagy, és ezen nem tudsz változtatni és nem utolsósorban gyönyörű vagy ebben a mennyaszónyi ruhában - dicsérte meg.

- Köszönöm és hidd el Alice nem is akarok változtatni, hiszen most boldog vagyok - kibontakozott Edward öleléséből és megölelte a kobold vámpírt. Majd Esme ment hozzájuk oda és mind kettőjüket anyai ölelésben részsítette.

- A lányomként szeretlek és örülök, hogy a fiam melletted találta meg a boldogságot.

- Köszönöm Anya - mondta síros hangon és megölelte Esmét. Emmett felkapta a fehér ruhás lányt és megpörgette a levegőbe.

- Új Húgom van! Gratulálok galambocskát! - kiáltotta nevetve. Mindenki gratulálva köszöntöttek őket és sok boldogságot kívánt nekik. Néhányan megjegyezték, hogy jobban járt Scarlettel mint Bellával. Utoljára a három Denali lány köszöntöttek őket, és egy kis dobozkát nyújtottak át az ifjú menyasszonynak.

- Szeretnénk neked gratulálni, és nagyon örülnénk ha te lennél negyedik Denali lány - mondta Kate és átnyújtotta a kicsi fekete dobozt amibe a címer volt.

- Szívesen, és nagyon köszönöm - mondta meghatottan és szorosan megölelte őket. Miután egyedül maradtak Edward szenvedélyesen megcsókolta a feleségét. Csak egy valaki volt aki nem nem örült az ifjú párnak, és legszívesebben a pokolba kívánta volna Scarletett. Rosalie volt az egyetlen akinek hiányoztam...."

Próbáltam nem elhinni a látottakat. Hogy ez nem fog megtörténni, és hogy én leszek a boldog menyasszony. Menekülni akartam. De nem jutottam messzire ugyanis amint hátra léptem már zuhantam is a mélybe.

Szeretlek Edward - ez volt az utolsó gondolatom és magával ragadott békés sötétség.

Ne feledjétek Szeretlek titeket (L) Ne bántsatok...

5. Összezavarodva

Sziasztok :)

Na tessék mostantól tényleg szombatonként számítsatok frissre. Úgy tűnik nekem x-faktor hozzá az ihletet xD Kaptok tőlem két új szereplőt ajándékba. Az egyik már kint van a másiknak pedig most keresem a képet. Lehet, hogy most egy páran nem szeretnek...Igazából még nem akartam berakni ezt az ötletem, de ihlet hiányom volt :D Sziámi Boszi ikremnek köszönöm a bétázást (L) Cylisenak új fogadott nővérkémnek küldöm ezt a fejit aki a mai napját szentelte az előző 4 feji elolvasásának :P Meg persze Boszimnak és Szepynek. A fejihez külön nem fűzök hozzá semmi. Lécci komizatok( alicefélebociszemek) Ha összegyűlik mondjuk...10 komi akkor kaptok egy happy fejit ok? Tudom sok de megakarom tudni ki az akit érdekel a töri folytatása. :)

Puszil titeket Alicy Cullen

Bella szemszöge

Nem értettem mit akar velem megbeszélni. Nagyon remélem, hogy nem megint magát okolja, azért mert vámpír lettem. Hiszen ez volt az álmom - amihez az is hozzá kapcsolódott, hogy vele éljem le az életemet. Valamit valamiért. "Igen, ő volt az én szőke hercegem azon a bizonyos fehér lovon… de rá kellett jönnöm, hogy ebben a mesében nem én vagyok a királylány" - gondoltam magamban az egyik szívhez szóló idézetemet és írni kezdtem.

Nincs miről beszélnünk - nyújtottam oda neki a lapot. Arckifejezését látva összefacsarodott a szívem. Hogy tud valaki ilyen szomorúan nézni?

Kérlek Bella, annyi mindent elrontottam az életbe, szeretném helyre hozni.

Örülök, de mond, csak én mibe segíthetek? - nyújtottam vissza neki a lapot.

Kezdhetnéd, azzal, hogy meghallgatsz!

Eleget hallottam az erdőben. Kösz, de nem kell kétszer elismételned, hogy nem kellek neked - firkantottam dühösen a papírra.

Még mindig ugyan olyan makacs vagy, mint voltál és közben hatalmas tévedésben élsz - Na, most már tényleg nem értek semmit. Hiszen Ő szakított velem, nem fordítva. Nem akarta, hogy vele menjek, se ő, se a családja. Akkor milyen tévedésről beszél? Talán, hogy igazából sose szeretett, csak a vérem miatt volt velem. De nem így ismertem őt meg.

Összezavarodtam, volnál szíves érthetően elmagyarázni miben tévedtem veled kapcsolatban? - írtam vissza. Már belül fortyogtam a dühtől, hogy nem tudja, kerek perec elmondani mit akar tőlem. Az ujjaimmal doboltam az asztalon és mereven bámultam előre. A levél helyett viszont csak egy nagyon halk suttogást kaptam.

- Pedig, nagyon ésszerű. Amit az erdőben mondtam... - ekkor a csengő éles hangja szakította félbe. Érzelemmentes arccal fordultam a padtársam felé.

- Azt megértettem. Ne nehezítsük meg egymás dolgát, az esküvő után úgyis elmentek én meg folytatom az életem, ahogy ti is - fejeztem be, és a parkoló felé vettem az irányt. Szerencsére Edward nem követett, így nyugodtan várhattam be a nővéreimet. Nem sokára fel is tűnt Kate Roseal és Jasperrel az oldalán.

- Sziasztok, a többiek? - köszöntem miután odaértek hozzám.

- Tanyanak és Irinának van még egy plusz órája, így ők a Cullenékkel mennem haza, mi pedig hazavisszük a Hale tesókat - közölte Kate.

- Akkor semmi akadálya, hogy én vezessek - kaptam ki a kezéből a kocsi kulcsot és gyorsan bepattantam a vezető ülésbe. Jasper furcsán vizslatott, de beült Rosalie mellé a hátsó ülésre. Két perc múlva már 210 km/óra sebességgel száguldottunk Denali felé. Az agyam folyamatosan kattogott vajon mit akart mondani Edward. Ami az erdőben történt... Azt nem bántam meg? Vagy, hogy ami az erdőben történt azt felfoghatnád? Nem tudom. Annak az átkozott csengőnek is a legjobbkor kellett megszólalnia. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nem tehetem. Lehet, hogy barátnője van. De akkor vajon miért nem hozta magával? Érez még irántam, valamit vagy gyűlöl? Annyi kérdés és a válaszokat csak Edward tudja rá. Annyira elmerültem a gondolataimba - az utat úgy ismertem, mint a tenyeremet - hogy csak arra eszméltem fel, hogy a legjobb barátnőm szólongat.

- Bella élsz még?

- Drága Barátném vámpír vagyok, ha nem emlékszel, ilyen könnyen nem lehet eltenni láb alól - fordultam felé mindentudóan, mire kaptam egy nagyon csúnya nézést. Rose kuncogott, Jasper pedig a szemét forgatta a mi kis párbeszédünkön. Leállítottam a motort és éppen szálltam volna ki a hófehér Audiból - amit imádtam vezetni - amikor Jasper feltett érdekes kérdést.

- Bella miért nem tudom használni rajtad a képességem?

- Van egy pajzsom, ami lehetővé teszi, hogy senki ne tudja használni rajtam a képességét. De ha nem használom, akkor olyan vagyok, mint egy átlagos vámpír.

- Nem mesélnéd el, hogy lettél vámpír. Bár, ha ez neked kellemetlen, akkor... - nem fejezte be a mondatot, de tudtam mire gondol. Végül is nem halok bele, ha egy kicsit kitárom a múltam.

- Miután elmentetek, depresszióba estem. Hónapokig nem beszéltem senkivel - miközben meséltem az erdőt figyeltem, mert nem akartam látni az arcukat - Aztán egyszer, amikor hazafelé tartottam a munkából, amikor megpillantottam két rozoga motorbiciklit és egy őrült ötlet fogalmazódott meg a fejembe. Elvittem őket Jacob Blackhez, az én saját szerelőmhöz. Rengeteg időt töltöttük együtt. Vele újra éltem, nevettem. Csak, hogy többet akart tiszta barátságnál. Utoljára, akkor láttam, amikor ezt közölte velem a moziba. Aztán eltűnt nem telefonált és nem keresett meg. Megint egyedül voltam. Mondhatni túl sok volt az elfojtott energiám ezért az erdőbe mentem levezetni. Ott találkoztam Laurenttel akinek nem állt szándékába bántani, csak kevés volt az önuralma. Három hete nem vadászott, én pedig szinte felkínáltam magam. Vártam a halált, ami nem jött Irináéknak köszönhetően. Miután átváltoztam, csatlakoztam hozzájuk. Bár azt hozzá teszem, hogy valaki - itt jelentősen Kate-re pillantottam - bevetette a titkos fegyverét, aminek tudja, hogy nem tudok ellenállni. Azóta velük élek, mint Isabella Denali a negyedik Denali nővér - fejeztem be az élettörténetem, mire begurult mellénk a csillogó-villogó Volvo is. Még mielőtt szembe kellet volna néznem vele az ajtó felé vettem az irányt. Viszont a nappaliba nem négy, hanem hat vámpír foglalt helyett. Tudtam, hogy szar napom lesz, de hogy ennyire. Ott ült velem szembe a ribancok királynője, Scarlett Stone. Vörös haját most kiengedte, szemei az aranybarna-bíborvörös közti színt viselték. Olyan foss színű, ha fogalmazhatok így. Mellette pedig a sokkal normálisabb fogadott bátyja Garett aki éppen a hátam mögé nézett, de úgy mintha magát az Ashton Martin tervezőjét látta volna - aki a férfiak szemében egyenlő az istennel. Kate állt mögöttem, aki úgy nézett Garettre mint a Gucci kitalálójára. Szerintem azt se vették volna észre, ha lezajlott volna körülöttük a második világháború. Gyorsan mutogatni kezdtem a családomnak, hogy hagyják el a helységet, hogy a galambocskák egyedül lehessenek. Emmettet persze a legnehezebb volt kituszkolni az ajtón, mert nem akart egy percet se elszalasztani. Scarlett mint valami dáma úgy távozott a helyiségből. Végül a vendégházba kötöttünk ki, a Cullenék átmeneti lakhelyén. Edward felment a szobájába míg Carmen,Eleazar,Carlisle és Esme elvonultak, hogy tovább folytassák a megkezdett beszélgetésük, Emmett és Jasper azt találgattak mit csinálhatnak a fiatalok, hozzájuk csatlakozott Laurent is. A Denali lányok az esküvő utómunkálatain vitatkoztak. Rose és Alice arról tárgyaltak melyik ruhájukat vegyék fel a nagy napra. Én meghúztam magam a sarokban és onnan figyeltem, ahogy Scarlett felém közeledik.

- Jaj, Bella te semmit nem változtál, ugyan olyan undorítóan ronda, vagy mint voltál - mosolygott rám gúnyosan, páran a szobában lévők közül felénk is pillantottak.

- Melyik plasztikáztató sebésznél voltál? Mert akkor messzire elkerülöm. Már ne is haragudj de, hogy lehet valakinek ilyen gusztustalan szája? - A Cullen fiúk hangosan hahotázni kezdtek, sőt még Laurent is kuncogott.

- Nem kell irigykedni Bella, aki szép az szép. Nem mindenki van megáldva vele, de ne keseredj. Biztos van valaki a világban, aki szereti a csúnya lányokat - kezdett bennem felmenni a pumpa, mert ez a beszélgetés téma nem tartozik a kedvenceim közé.

- Figyelj vöröske, bemutatom neked az öklömet, ha nem fogod be a nagy műszájadat, akkor közelebbről is megismerkedhetsz vele - vettem elő a fenyegető hangnememet és felemeltem az ökölbe szorított bal kezem.

- Nehogy azt hidd, hogy megijesztettél. Már értem miért szakított veled a Cullen srác. Túlságosan is agresszív vagy. Sürgősen keress, fel egy orvost mielőtt minden pasit elkergetsz magad mellől - mosolygott rám gonoszan. Nálam itt teltbe az a bizonyos pohár és neki ugrottam. Téptem, csíptem, haraptam ahol csak tudtam. A vadállat énem elszabadult. Scarlett nem védekezett. Túlságosan is későn jöttem rá, hogy ez is a terve része. Ekkor már Emmett és Jasper fogott le és húzott ki a levegőre. A lányok és Rose próbáltak nyugtatni. De ami nagyon fájt, hogy Alice nem hozzám, hanem ahhoz a kis ribanchoz ment. A hab a tortán az volt, amikor Edward is megjelent a lépcsőn. A szemét köztem és Scarlett között jártatta, és amikor megállt nálam csak csalódást tudtam belőle kiolvasni. De ő se hozzám, hanem ahhoz ment, akit az előbb legszívesebben a pokolra küldtem volna - nem mintha most mást csinálnék. A szívem sokadszorra is darabokra tört. Kitéptem magam fogva tartóim kezei közül és "sírva" futottam be az erdő mélyére, hogy elmeneküljek attól a csalódott szempár elől.